Június 25-én megalakult a Vajdasági Magyar Plénum (VMP) a polgárok független, nonprofit és pártokon kívüli civil szervezete, amely alulról szerveződő mozgalomként indult 2025 május elején az egyetemista tüntetések által kiváltott társadalmi változások hatására, olvasható a szervezet közleményében.

A szervezet elnöke Surányi Zoltán, a Vajdasági Televízió korábbi munkatársa, producer, szerkesztő.

Az alelnökök:

Cservenák Péter, szülész, nőgyógyász,

Csányi Erzsébet, egyetemi tanár.

Az elnökségi tagok:

Kapitány Attila, egyetemi tanár,

Vanger László, AI rendszertervező.

A VMP közleményében az áll, hogy a toborzás és a megelőző találkozások, eszmecserék eredményeként világossá vált, hogy a vajdasági magyarság egy részében él a vágy az országban zajló tiltakozási hullámban való tevőleges részvételre nemcsak egyéni, hanem kollektív, szervezeti, intézményes formában is.

„A VMP ennek a szellemi-morális-világképi törekvésnek a reprezentációja végett jött létre. Elfogadhatatlannak tartjuk az ország értékeinek és stabilitásának huzamos ideje folyó pusztítását, az intézmények, szakmai közösségek és polgárok jogainak és integritásának hatalmi represszió általi veszélyeztetését, a pártpolitikai diktatorikus kisajátítás, megfélemlítés, erőszakos leigázás és egyszólamúság minden formáját, a klientúra-társadalom elharapózását, Vajdaság gazdasági-szellemi elsivatagosítását. A pártpolitikai önkény – a propagandizmus és médiasötétség segítségével – egy pszeudovilágot épít, vulgáris eszközöket vet be, amivel szemben az ellenállás megkerülhetetlen” – áll a közleményben.

„A VMP célja összegyűjteni azokat a polgárokat Vajdaság Autonóm Tartomány területéről, akik támogatják a jogállamért tüntető egyetemi hallgatókat és egyetértenek az Etikai minimummal, melynek legfontosabb kitételei:

  • Jogállamiság és igazságosság: A legitim egyetemista követelések teljesítése, független igazságszolgáltatás, tisztességes választások, korrupciómentesség és az intézmények autonómiájának védelme.
  • Fenntartható fejlődés: Oktatás, tudomány, kultúra, művészet fejlesztése, egészségügyfejlesztés, környezetvédelem, fenntartható mezőgazdaság- és népességfejlesztés.
  • Társadalmi értékek: A társadalmi erőszak és manipuláció elutasítása, médiaszabadság, munkás-, ember- és kisebbségi jogok érvényesítése.
  • Vajdasági magyar érdekvédelem: A vajdasági magyarság tényleges és hatékony érdekképviselete; a modern nemzeti identitásfogalom, a szakmai kompetencia és a tudásalapú társadalomfelfogás képviselete; a támogatások, pályázati források és munkahelyek pártpolitikai befolyás alóli felszabadítása.

Az alapszabály kimondja, hogy a „plénum” szó az Egyesület nevében a megalakulás korszellemét szimbolizálja, nem döntéshozatali formát. A VMP szakértői és operatív munkacsoportokat hoz létre.”

A civil szervezet rendes tagja lehet bármely természetes személy, aki beszéli a magyar nyelvet, elfogadja az Etikai Minimumot, az Alapszabályt, az Egyesület céljait, nem tagja a mai elnyomó rendszerben hatalmon lévő pártoknak és tagsági kérelmet nyújt be online a következő linken.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

a felugró reklámok,
az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!