A legfontosabb üzenet, amit a nyilvánosságnak közvetíteni kíván, az az, hogy „normalizálni kell az egyetemeken kialakult helyzetet”, és biztosítani az akadémiai élet zavartalan működését, mondta Dejan Vuk Stanković oktatási miniszter a Szerbiai Rádió és Televízió reggeli műsorában. Mint hangsúlyoztaa, az akadémiai közösség helyzete lassan normalizálódik, azonban elengedhetetlen, hogy megszűnjenek az egyetemi épületek blokádjai – ez a karok vezetősége és az egyetemi rektorok erkölcsi kötelessége.

A miniszter kiemelte: a minisztériumnak tudnia kell, mire költi a pénzt, különösen, ha a felsőoktatási intézmények működési költségeiről van szó – ehhez pedig elengedhetetlen a teljes kapacitású munkavégzés.

A felsőoktatási intézmények blokádjának nyolc hónappal ezelőtti kezdete óta mostanra minden egyetem és főiskola újra működik, és elindították az oktatást.

„Minden intézménynek megvan a maga munkaritmusa. Azok, akik korábban kezdték, már pótolták az elmaradt előadásokat. Vannak olyan karok, amelyek már lezárták az oktatást, és most a vizsgákat szervezik. A helyzet fokozatosan tér vissza a normális kerékvágásba, egyre több hallgató látogatja az előadásokat” – mondta Stanković.

Ugyanakkor rámutatott: továbbra is problémát jelent az egyetemi épületek blokádja.

„Ez a Belgrádi Egyetemek dékánjainak és rektorainak erkölcsi kötelessége – meg kell találniuk egy fenntartható és hiteles megállapodást a blokádot tartó hallgatókkal annak érdekében, hogy feloldják az épületfoglalásokat.
Vannak olyan karok, ahol az elméleti oktatást könnyebb online pótolni, de olyan is akad, ahol az oktatás elméleti és gyakorlati részből áll, mint például az orvosi és műszaki karokon, ahol laboratóriumi jelenlét is szükséges. Emiatt szükséges a blokádok megszüntetése – ez ugyanis jogellenes állapot, még ha valaki legitimnek is tartja” – húzta alá a miniszter.

Hozzátette, hogy a felsőoktatási törvény értelmében az egyetemi helyiségek elsődleges rendeltetése az oktatás, gyakorlatok, konzultációk és vizsgák lebonyolítása.

„Minden más csak a dékánnal való egyeztetés után szervezhető meg, politikai tevékenységre nincs helye. A blokádok politikai cselekedetnek számítanak, amelyek rombolják az intézmények tekintélyét, miközben akadályozzák a többi hallgatót és oktatót a munkájuk végzésében” – mondta Stanković.

Fizetések és határidők

A miniszter kiemelte, hogy a szerb kormány – az új miniszterelnök, Đuro Macut és az egyetemi rektorok megegyezése nyomán – jóváhagyta a felvételi kvótákat a következő tanévre, ezért kulcsfontosságú, hogy az idei tanév legkésőbb november 1-ig lezáruljon.

„A kvótákról és a fizetésekről is megszületett a megállapodás. Világosan közöltük: készen állunk kifizetni az egyetemek működési költségeit, ha megkapjuk a költségek részletes specifikációját.
Ahhoz viszont, hogy a munka teljes kapacitással folyhasson, az egyetemi épületeket fel kell szabadítani. Négy szakaszban fogjuk utalni az eszközöket a működési költségekre, de tudnunk kell, mire megy a pénz – hiszen az adózók pénzéből fizetünk, amit emberek kerestek meg a versenyszférában” – hangsúlyozta.

Zárásként elmondta: a legfőbb üzenet, amit közvetíteni kíván, az egyetemi élet normalizálása.

„Senki sem marad fizetés nélkül, aki megdolgozott érte – legyen az oktató vagy tanársegéd”, tette hozzá.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!