Az egyetemi plénumok többsége nem válaszolt a Szerbiai Népi Mozgalom szerdai közös megbeszélésre vonatkozó meghívására, és csupán három plénum jelezte, hogy jelenleg nincs lehetőségük részt venni a megbeszélésen, így nem tudja, lesznek-e diákok a választási feltételekről szóló találkozón, nyilatkozta a Szerbiai Népi Mozgalom (NPS) vezetője, Miroslav Aleksić.

A Danas azt írja, a Demokrata Párt és a Kreni–Promeni mozgalom szintén jelezte, hogy nem vesznek részt a beszélgetésen, ugyanakkor jelen lesznek a civil társadalom képviselői, köztük a Crta, a Cesid, a Proglas, a Birodi, valamint mindenki, aki a választási feltételek és a társadalmi viszonyok normalizálásáért küzd – mondta Aleksić.

„A választások meg fognak történni. Másfél éve zajlik az ODIHR-ajánlások végrehajtási folyamata, de nincs előrelépés, azon kívül, hogy a hatalom azt próbálja elhitetni, hogy van. Ma éppen a hatodik javaslatot mutatják be, amelyet az ODIHR ismét visszautasít” – mondta Aleksić a TV Nova S műsorában.

Kiemelte, hogy ez nem koalíciós egyeztetés, hanem a választási feltételekről szóló megbeszélés, és hogy mindig szükség van párbeszédre.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!