Az Újvidéki Polgári Gyűlések nyílt levelet intéztek Miloš Vučevićhez, a Szerb Haladó Párt elnökéhez, valamint Žarko Mićinhez, Újvidék polgármesteréhez, amelyben azzal vádolják őket, hogy legalizálták a törvénytelenséget és megkegyelmeztek az erőszaknak.

„Amikor megnyitották a vasútállomást használatbavételi engedély nélkül, azon a napon legalizálták a törvénytelenséget. Nem kivételként – hanem elvként. Aznap azt mondták: a törvény csak az egyszerű emberekre vonatkozik. Önökre – nem. Önökre csak az vonatkozik: ‘Én így mondtam’” – áll a nyílt levélben.

„Amikor megkegyelmeztek annak a négy bűnözőnek, akik baseballütővel szétverték egy lány arcát, azon a napon sárba tiporták az igazságosság, az erkölcs és a jog minden emlékét. Önök megkegyelmeztek az erőszaknak. Ez nem irgalom – ez bűnrészesség” – írták az újvidéki gyűlések.

Hozzátették, hogy:

„A polgárok – ellentétben a rezsimmel – nem kiváltságokért sétálnak, hanem értelmet keresve.”

„Amíg Önök a terrorról beszélnek – mi sétálunk. Amíg önök csendőröket vezényelnek ki – mi kiflit osztunk. Amíg önök azt kiabálják: ‘árulás’ – mi úgy döntünk, hogy nem gyűlölünk. Nem gyengeségből, hanem erőből. Nem fogunk önöknek se polgárháborút, se káoszt, se mentséget adni” – üzenték a gyűlések.

Az újvidéki polgárok tegnap este összegyűltek abban az utcában, ahol Miloš Vučević lakik.

A tüntetésre az Újvidéki Polgári Gyűlések és az Újvidéki Egyetem blokád alatt álló hallgatói hívták meg az embereket, amiért a Szerb Haladó Párt azon tagjait, akiket azzal vádoltak, hogy januárban megvertek egy diáklányt – akinek eltört az állkapcsa –, a szerb elnök, Aleksandar Vučić kegyelmi döntése alapján felmentették a büntetőjogi felelősség alól.

Žarko Mićin, Újvidék polgármestere a tiltakozásokat úgy értékelte, hogy azok „Vučević és családja meglincselésére való felhívások”.

Miloš Vučević pedig azt nyilatkozta, hogy „a nácik az emberek otthonához mennek”.

Illusztráció (Fotó: Mina Delić)

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!