Ahogyan minden nyári turisztikai látványosságnak, úgy Montenegrónak is megvannak a megfizethetőbb partszakaszai, de a fényűzőbb részei is, amelyeket olyan vendégek számára tartanak fenn, akiknek nem okoz gondot többet költeni a szállásra és egyéb kényelmi szolgáltatásokra.

A 2023-as nyári szezonban az Aman Sveti Stefan szállodalánc vendégei a Miločer-villában szállhattak meg, és kizárólag számukra volt fenntartva a Királyné strandja. A Király strandot más látogatók is használhatták, de a napozóágyakért és a helyért 200 eurót kellett fizetni – ahogyan arról a Vijesti napilap írt két évvel ezelőtt.

Azok a turisták, akik idén látogatták meg a pržnói partszakaszt – amely a Maestral szállodához tartozik –, azt mondják, hogy két napozóágy és egy napernyő bérlése 200 euróba kerül, míg a szálloda vendégeinek ez a szolgáltatás ingyenes. Az podgorički.portal Instagram-oldalon megjelent videón a strand teljesen üres.

A bejegyzés alatti legérdekesebb hozzászólások:

„A felszabadítók sikeresen megszabadítottak minket a turistáktól is.”

„Cipruson 7,5 euró egy szett két napozóággyal és egy napernyővel. A számla egész nap érvényes bármelyik strandon az egész szigeten.”

„A szezon csúcsformában van.”

A nyári szezon kezdete óta szép számban akadnak olyan turisták, akik ellátogattak a montenegrói tengerpartra, és azt állítják, hogy a szezon gyengén indult, de mivel még csak július közepe van, van még idő az összegzésig, amikor az illetékes intézmények értékelik, hogyan is zárult ez az idei turisztikai szezon – különösen az egyre növekvő árak és az infláció örvényében.

________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!