A jövőbeni választásokon már a 16 és 17 évesek is szavazhatnak az Egyesült Királyságban – írja a Sky News. A döntés értelmében a fiatalok részt vehetnek a helyi, regionális és országos választásokon is. Ez a legnagyobb választási reform 1969 óta, amikor a választójog alsó korhatárát 21-ről 18 évre csökkentették.
A brit kormány a reformot azzal indokolta, hogy a demokratikus elköteleződés erősítése elengedhetetlen, és ez a lépés segíthet helyreállítani a bizalmat a brit demokrácia iránt.
A független IPPR kutatóintézet szerint a korhatár csökkentésével akár 9,5 millióval nőhet a választásra jogosultak száma. A legfrissebb adatok alapján jelenleg több mint 48 millió állampolgár szerepel a választói névjegyzékben.
Még tavaly nyáron ígérte meg a Munkáspárt, hogy kibővítik a szavazati jogot a fiatal korosztály számára. Jelenleg a 16-17 évesek már szavazhatnak Skóciában (Holyrood) és Walesben (Senedd), ám az új intézkedés ezt kiterjeszti az Egyesült Királyság teljes területére.
„Túl hosszú ideje csökkent az emberek bizalma a demokráciánkban, és az intézményeink iránti hit is meggyengült. Most olyan lépéseket teszünk, amelyek lebontják a részvétel útjában álló akadályokat, így több embernek lesz lehetősége bekapcsolódni a brit demokráciába. Ezzel támogatjuk a változásra irányuló tervünket, és teljesítjük a programunkban tett ígéretünket, hogy szavazati jogot adunk a 16 éves fiataloknak.” – magyarázta a döntést Angela Rayner miniszterelnök-helyettes.
A reform részeként a választópolgári igazolványokra vonatkozó szabályok is módosulnak. Ezentúl az Egyesült Királyságban kibocsátott bankkártyákat is el lehet fogadni személyazonosító okmányként a szavazás során. Emellett a brit veteránkártyák és jogosítványok digitális változatai is hivatalos igazolásként szolgálhatnak majd.
A kormány emellett lépéseket tesz a politikai átláthatóság javításáért is. Megszüntetik azokat a kiskapukat, amelyek eddig lehetővé tették, hogy külföldi adományozók fantomcégeken keresztül támogassák a brit pártokat. Ezután minden 500 font feletti adományt kötelező lesz ellenőrizni, hogy kiszűrjék az esetleges külföldi beavatkozást.
A Választási Bizottság nagyobb jogköröket kap: akár 500 ezer fontos bírságot is kiszabhat azokra, akik megszegik a politikai pénzügyi szabályokat, és szigorúbb büntetéseket alkalmazhat azokkal szemben is, akik visszaélnek a választási kampány során. (Via Transtelex)
_________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

