Az óbecsei és a törökbecsei önkormányzat, valamint a valamikori Építésügyi Igazgatóság, melynek jogutódja a Stankom Bečej Közvállalat, kötelesek visszafizetni a tartománynak a 18 millió dináros (kb. 300 ezer eurós), 2003. március 31. óta késedelmi kamattal is terhelt kölcsönt – így döntött április elején a szerbiai Legfelsőbb Bíróság.
A számítások szerint ez az összeg most 70 millió dinár körül van – írta meg a Bečejski mozaik. A 2002-es kölcsönt az önkormányzatok annak a hídnak a szétszerelési és szállítási költségeire kérték, amelyet a németországi Vilshhofen város ajándékozott a tartománynak.
A hidat az előzetes tervek szerint Óbecse és Törökbecse között állították volna fel a Tiszán, de viták alakultak ki arról, hogy hova kerüljön, és voltak, akik a két község közötti, a híddal 15 km-ről 4 km-re csökkenő távolság miatt kialakulható szorosabb kapcsolatot is rossz szemmel nézték. 2004-ben eldőlt: a hidat egy megállapodás aláírásával Adának adják tovább, így Óbecse és Törökbecse helyett az állami finanszírozással megépült híd a 2010-es átadás óta Adát és Padét köti össze.
A perelt felek a bírósági eljárás során azt az álláspontot képviselték, hogy ez az adósság átszállt a híd új tulajdonosára, amit szerintük hallgatólagosan a tartomány is tudomásul vett, amikor Adának pénzt biztosított a hídépítésre. Ezt az érvelést az elsőfokú bíróság el is fogadta, de a Gazdasági Fellebviteli Bíróság megmásította az elsőfokú ítéletet, amit a Legfelesőbb Bíróság helyben is hagyott.
Törökbecse időközben a rá eső kisebb tartozásrészt ki is fizette.
Az adai híd
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

