Ukrajna teljes körű vizsgálatot indított Sebestyén József halála ügyében – értesült a 444.hu. Az ukrán hatóságok és a megyei rendőrség már megkezdték a nyomozást, amit a kijevi elnöki hivatalból irányítanak.
A vizsgálatról Petei Judit, a Kárpátalja Megyei Tanács KMKSZ-frakciójának megbízott vezetője számolt be, aki Volodimir Zelenszkij elnöktől is biztosítékot kapott a teljes körű és objektív eljárásról. Petei nemrég magas rangú ukrán állami kitüntetést is átvett, amit az ukrajnai magyaroknak ajánlott. „Az ellenségünk Oroszország, a jövőnk pedig a szabad Ukrajna az Európai Unió tagjaként” – írta Facebook-posztjában.
Sebestyén József kárpátaljai magyar férfi halála óta több mint egy hét telt el, de továbbra sem tisztázott, mi történt vele a halála előtti napokban és hetekben. A kormánypárti lapok szerint a mozgósítás során annyira megverték, hogy az ott szerzett sérüléseibe halt bele. Két videó is napvilágot látott róla: az egyiken négykézláb látható, a másikon súlyos fájdalmai közepette segítséget kér mentősöktől, akik csak annyit reagáltak, szedje össze magát és álljon fel. Az ukrán hivatalos közlések jelentősen eltérnek a férfi családjának és ismerőseinek állításaitól.
Az ügy kezdettől fogva komoly feszültséget keltett a már amúgy is terhelt magyar–ukrán kapcsolatokban, ezért kiemelten fontos annak tisztázása, hogy Sebestyén szerzett-e sérüléseket mozgósítása után, és érte-e bántalmazás magyar nemzetisége miatt.
Gulyás Gergely a szerdai kormányinfón azt mondta, hogy Magyarország lépéseket fog tenni azért, hogy kivizsgálják Sebestyén József halálának körülményeit. Szerinte Ukrajnának felelősségre kell vonnia azokat, akik felelősek Sebestyén József haláláért. Az ukrán külügy szerint a magyar vezetés manipulatív módon használja fel a mozgósítás után meghalt magyar katona halálát.
Újabb videó a kárpátaljai férfiről, aki a mozgósítása után kórházba került és meghalt
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

