Csütörtökön este tiltakozó gyűlést tartottak az újvidéki polgári közösségek, a blokádot fenntartó diákok és a kerékpárosok egyes csoportjainak felhívására, az eseményre több újvidéki utcában is sor került.
A diákok és a polgárok a Vase Stajić utcában tiltakoztak, miután először a Rektorátus előtt gyűltek össze. Elmondásuk szerint minden este meglátogatják az újvidéki vezetők lakhelyeit.
Lezárták a forgalmat a Futaki piacnál található kereszteződésben is.
A tiltakozó gyűlésen bejelentették, hogy július 25-én kezdetét veszi az Szabadság zónája elnevezésű rendezvény az egyetemi kampuszon.
A programot a következő napokban hozzák nyilvánosságra – közölték a blokádban lévő diákok.
„Közel kilenc hónappal ezelőtt leszakadt az újvidéki vasútállomás előtetője. A diákok pedig felálltak. Az akciónk az igazságért való kiáltásként indult, azzá a harccá vált, amely mindazért folyik, amit elvettek tőlünk! A méltóságunkért. Az intézményeinkért. A biztonságos és emberhez méltó életért. Az alapvető jogainkért” – fogalmaztak a blokádot fenntartó diákok.
Kiemelték, hogy a rezsim mindvégig próbálta megtörni őket, visszakényszeríteni a hallgatásba és az apátiába.
„Ti mit mondtok? Hogy halad ez a próbálkozás?” – tették fel a kérdést a diákok, és felszólítottak mindenkit, hogy csatlakozzon július 25-én az egyetemi kampuszon tartandó rendezvényhez.
“Július 25-én a Kampusz a mi területünkké válik. A mi terünk, a mi hangunk! Ott kreativitással, párbeszéddel és szolidaritással fogunk küzdeni! Itt építjük a jövőt – együtt!” – üzenték az Újvidéki Egyetem blokád alatt álló karainak hallgatói.
A Rektorátus előtt tartott eseményt a „(Szerencse)kerék” elnevezéssel illették. Bejelentették, hogy minden nap új „sorsolásra” kerül sor.
„A mai nyertes – na jó, inkább vesztes – kihúzására a Rektorátus előtt kerül sor. A szerencsés nyertesnek – akarom mondani, vesztesnek – előre is gratulálunk, és találkozunk vele este. Nem akarjuk, hogy kiadásokba verje magát, viszünk kávét és valami édességet is” – közölték a polgári gyűlések.
Az előző két nap során a blokádot fenntartó diákokkal együttműködésben a gyűlések tiltakozó megmozdulásokat szerveztek azokban az utcákban, ahol állítólag Újvidék polgármestere, Žarko Mićin, valamint a volt miniszterelnök és a Szerb Haladó Párt elnöke, Miloš Vučević lakik.
__________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

