Pártelnökök közötti egyeztetést folytatott Miloš Vučevićtyel, a Szerb Haladó Párt elnökével Pásztor Bálint, a VMSZ elnöke. „A négyszemközti megbeszélést követően munkatársai jelenlétében közösen tekintettük át a 2024. szeptember 13-án aláírt koalíciós szerződés eddigi megvalósítását, valamint a következő időszak prioritásait. Az egyeztetés során Vučević elnök úrral és csapatával közösen beszéltük át a fejlesztési terveket és az ütemezés további menetét. A Vajdasági Magyar Szövetség részéről legközelebbi munkatársaim is jelen voltak a mai megbeszélésen – adta hírül pénteken a Facebookon Pásztor.
Juhász Bálint és Pásztor Bálint a napokban komolyan aggódott Miloš Vučević testi épségéért, mert polgárok egy csoportja tüntetést szervezett a háztömbjénél, ahol (állítólag) lakik, de érzékenységük csak akkor működik, amikor koalíciós partnerüket éri (szerintük) fenyegetés.
„Pásztor és Juhász rögtönítélő bíróságokhoz hasonlítja a polgárok önszerveződő csoportjait”
Fotó: Pásztor Bálint/Facebook

