„Nem akartam hétvégi apa lenni” Vajdaságiak Kecskeméten sorozatunk harmadik része

A magyar-szerb határon Tompánál épp nincs senki, amikor várom, hogy a Takács házaspár megérkezzen Kecskemétről, új otthonukból a szerb útlevélkezelésre. A nyári hónapokban ritkább ez a kép, a hétvégén feltorlódik a forgalom, és aki ritkán utazik, mérgelődik, hogy megint jönnek haza, vagy éppen mennek vissza a “gastarbeiterok”, ki Magyarországra, ki pedig távolabb, valamelyik nyugati országba. A tény, hogy az elmúlt 14 évben több mint hetvenezerrel csökkent a vajdasági magyarok száma önmagában nagyon beszédes. Sokan közülük Magyarországon találtak új otthonra. Vannak, akik viszont a mai napig ingáznak, nem is kevesen – köztük a magyarkanizsai Konc Tibor is, tíz éve, minden nap.  Hogyan változott meg a piac az elmúlt tíz évben, hogyan találta fel magát a Takács házaspár, akiknek az élet úgy hozta, hogy ők járnak haza, Vajdaságba, ha látni szeretnék az unokáikat? A kecskeméti  KecsUP és a Szabad Magyar Szó közösen járt utána, hogyan élnek ma a Kecskemétre kivándorolt vajdaságiak. 

Amikor hétköznap 3.50-kor csörög az ébresztő

Nem költöztek Magyarországra, hanem az ingázás mellett döntött a magyarkanizsai Konc Tibor, aki a szegedi Pick Zrt.-ben dolgozik. Korábban tíz éven át ipari padlózást végzett egy kecskeméti cégnél, azt mondja, nagyon jól lehetett vele keresni, de csak kéthetente jutott haza. Akkor adta fel ezt a munkát, amikor megszületett az első kisfia. “Nem akartam hétvégi apa lenni”, mondja.

“Most minden nap 3. 50kor kelek, 4.15kor indulok itthonról, fél hattól van a munkaidő kettőig. Én csak délelőtti műszakban dolgozom. A hazaút általában 35-40 perc, de van, amikor másfél óra”, mondja, utalva a határhelyzetre.

Felesége, Ildikó azt mondja, embertpróbáló volt az időszak, amikor még csak kéthetente járt haza a férje.

“A két nap hétvége semmire sem elég, szeretne az ember együtt is lenni, de családdal és barátokkal is. Akkor én is dolgoztam, elmúltak a napok, de amikor csak tudott, mindig jött haza. Jobb ez így, hogy minden nap jön, de én biztos, hogy nem bírnám az ingázást”, mondja a feleség.

Nyáron autóval nem is lehet közlekedni, mondja Tibor, ezért motorral megy munkába.

Amiből korábban meg lehetett élni, ma már nem elég

A házaspár, akiknek két iskolás gyermeke van, azt mondja, tíz évvel ezelőtt, amikor Tibor elhelyezkedett a Pickben, jól kitudtak jönni a fizetésből.

“Most, hogy ha én nem dolgoznék valami pluszt, akkor már nem lenne elég.”, mondja Ildikó.

Tibor egyébként készáruleadó – a nemespenészes téli szalámi részlegen, fizetése átszámolva mintegy 80.000 dinár. Az átváltáson is veszít valamennyit, és ez már nem az bér, amiért nagyon érdemes átjárni.

“A munkakörülmények nem rosszak, a fizetés kevéssel lehetne több, nem kellene sokkal, csak hogy az inflációt kövesse. Ebben az összegben benne van, amit a két gyerekre kapok, meg a benzint fizetni kell belőle, legfeljebb 90 ezret lehet megkeresni dinárban. Akinek nincs két gyereke, az 65 ezer dinárnyi forintot tud hazavinni egy hónapban”, mondja Tibor.

Azon, hogy átköltözzenek ugyan gondolkodtak, de elvetették egyelőre a lehetőségét.

“Ez a saját házunk Kanizsán, szép nagy udvarral, én nem tudnék lakásban lakni, az nem lenne saját, vagy csak hitellel lenne saját. Úgy tűnik, hogy jobb lenne ott…”, mondja Ildikó.

A Pickben egyébként legalább harminc vajdasági biztos van, mondja Tibor, ők mindannyian napi szinten ingáznak, Horgosról 7-8-an is.

A nagy döntés

“A legnehezebb az volt, amikor meghoztam a döntést, hogy eladjuk a tanyát… A nagyszüleim tanyáját, ahol rengeteg időt töltöttem, ahol felnőttem, Gunarason. Nagyon szerettek és én is nagyon szerettem őket”, meséli Takács Tamara, a pillanatot, amikor meg kellett válni az vajdasági ingatlantól és tulajdonképpen el kellett vágni a gyökereket, amelyek ide kötötték őket.

Tamaráéknak négy gyermekük van. Az élet úgy hozta, mondja, hogy a férjének ugyan volt munkája, de egyre több mindenre kellett a pénz. Ekkor családanyaként döntött úgy, hogy megpróbál Magyarországon elhelyezkedni. 2017-ben, amikor Tamara elmegy Magyarországra dolgozni a legkisebb gyermekük még csak kilenc éves.

A család biztatta, tartotta benne a lelket.

“Mosonmagyaróváron helyezkedtem el először. Mivel soha nem voltam korábban távol a családtól, egyáltalán nem volt könnyű… Mondtam is, hogy nem bírom tovább, de nagyon sűrűn beszélgettünk videóhívásban, és folyamatosan biztattak, hogy tartsak ki. De három hónap után nem bírtam tovább egyedül. Hazajöttem, de a tapasztalataim alapján úgy döntöttünk, hogy mégiscsak Magyrországon keresünk magunknak új otthont. Ekkor esett Kecskemétre a választásunk. Ismét én mentem ki elsőnek, a fékrendszergyárban dolgoztam Kecskeméten és a munkásszállón laktam, de ide egy hónap után már jött utánam a párom és a két gyerek is. A nagyobbaknak már saját életük volt”

A munkásszállós időszak

Ekkor még mindig nagyon kevés a pénzük, meséli Tamara, ezért mindannyian a munkásszállón laknak, arra se futja, hogy külön szobát béreljenek a gyerekeknek.

“Végigraktuk párnával meg matracokkal az egész szobát és egymás mellett, mint a szardíniák úgy aludtunk”, meséli.

Mindezt megelőzően viszont Tamara, miközben 12 órás műszakban dolgozott, iskolát keresett a két, még tanuló gyermeknek.

“Este hattól reggel hatig dolgoztam, aztán hazaértem, lezuhanyoztam, egy kicsit felébredtem, és mentem iskolát keresni”, emlékszik vissza a nehézségekre.

Albérletet is nehezen találtak, mert sokan nem akarták kiadni a lakást, mert gyerekeik voltak.

“A kezdet az nagyon nehéz volt, mert a fékrendszergyárban elejében csak ritkábban kellett 12 órában dolgozni. De aztán bevezették azt, hogy állandó 12 órás műszak, és állandóan bent kellett lenni, nem tudtunk hazajönni. Nem tudtunk találkozni az itthoniakkal, a kisebbik gyermeket iskolába kísérni. Ezért a párommal külön műszakban dolgoztunk, hogy mindig valaki el tudjon menni érte. Nagyon nehéz időszak volt”, meséli Tamara, akinek bizony olyan tapasztalata is volt, hogy a magyarországi alkalmazottak úgy reagáltak rájuk, hogy: na, már megint jöttek a szerbek… Ez később megváltozott, mondja, amikor tömegével érkeztek Vajdaságból az alkalmazottak, 2018-ban. Rájöttek, hogy nem is annyira mások az itteni emberek, mint ők maguk, teszi hozzá.

A Covid időszaka

Tamara a Covid-járvány időszakára emlékszik talán a legszomorúbb szívvel vissza. Azt mondja, azt megelőzően döntött úgy a legidősebb lányuk, hogy megházasodik, itt alapítottak családot Vajdaságban. Megszületett az első unoka, amikor kitört a járvány.

“Az szörnyű volt. Mondták, ha átlépjük a határt, akkor karantén… Volt, hogy nagyon keveset találkoztunk. Aztán felvettük az oltást és lehetett könnyebben utazni, de az unokát az első évben alig láttuk. Nagyon nehéz volt”.

Új otthon Matkópusztán

Három év telt el a kiköltözés után, amikor 2020-ban Tamaráék beköltöztek a saját házukba. Új otthonra 15 kilométerre Kecskeméttől, Matkópusztán találtak.

“Nagyon megtetszett nekünk, mert igazából olyan hasonló, mint a mi kis falunk, Gunaras. Gyümölcsös is van, minden olyan nagyon nyugodt, szép kis hely. Lakáskölcsönt vettünk fel, az önrészre pedig elment a gunarasi nagyszülői tanya ára…”

Tamara az átélt nehézségeket versekbe foglalja. Két könyvet is kiadott már.

A kezdeti nehézségek után, lányuknak, Barbarának köszönhetően, aki időközben szintén Kecskemétre költözött és vállalt munkát, mindannyian a HILTI-ben helyezkedtek el és nagyon elégedettek. Azt mondják a bérezés nagyon tisztességes, a munkaadó rugalmas és nagyon családbarát a munkahely.

“Most azt mondhatom, hogy megtaláltuk azt a munkahelyet, amiért tényleg érdemes volt küzdeni.”

Csak az elválás nehéz

A tudat, hogy most bármikor, bármelyik hétvégén találkozhatnak, nagyon megkönnyíti a hétköznapokat, meséli Tamara.
“Ők is jönnek hozzánk, mi is jövünk haza. Az elválás ettől függetlenül nagyon-nagyon rossz. Amikor ott is vannak nálunk, akkor utána olyan üres a ház, de tudom, hogy hétvégén ismét találkozunk.

Fordított helyzet: A gyerekek és unokák maradtak itthon

Tamaráék két idősebb lánya Vajdaságban, Zentagunarason alapított családot. Barbara, a fiatalabbik, dolgozott Kecskeméten, öt évet, de a szerelem hazacsábította.

“Nővérem is itt él, a férjemmel közös társaságban voltunk, így ismertük meg egymást. Neki itt felépített vállalkozásai voltak, így az volt az okos döntés, hogy én jövök haza, nem pedig ő hagy itt mindent”, mondja Barbara, aki maga is besegít a családi vállalkozásba. Azt mondja a távolság miatt rossz, hogy a szülei nincsenek itt, de az, hogy Kecskemétre kell visszamennie, ha látogatóba megy, nem idegen neki, hisz 5 évet ott élt.

Bajtai: 2018 – a nagy bérrobbanás és felívelő gazdaság

Mintegy tíz évvel ezelőtt a magyarországi munkaközvetítő és munkaerőkölcsönző cégek sorra nyitották irodáikat Vajdaságban. Szabadkán jelen volt több is, Bajtai Kornél közgazdász, a Viapan Group szerbiai ügyvezető igazgatója volt 2016-tól. Úgy fogalmaz, az az időszak még ennek a történetnek “a vadnyugatos időszaka volt”.

“Mi abban az ipdőszakban érkeztünk meg, amikor konszolidálódott a piac. Sok mindenben mi vezettünk be sztandardokat. 2017 tavaszán jött be nekünk az első kecskeméti munka. Gyárlátogatásokat szerveztünk, ami úgy működött, hogy felraktuk az embereket a buszra, ott körbejártak, helyben volt interjú, s akinek tetszik, meg aki megfelel, már a következő alkalommal a szállásra megy”, magyarázza Bajtai, majd elmondja, ebben az időszakban több száz vajdaságit közvetítettek ki csak kecskeméti vállalatoknak.

“2017-2018 nagyon erős év volt. 2018 közepe táján volt olyan hetünk, hogy minden nap volt egy gyárlátogatás. Két nagy buszt is megtöltöttünk. Több száz embert megmozgattunk. Nagyon kellett az autóiparnak a munkaerő, a munkavállaló diktált. Nagy bérrobbanás volt Magyarországon.130-150 ezer volt a havi átlagbér a gyárakban, de 2018-ban olyan ember is volt, aki nettó félmilliót is megkeresett túlórákkal az autóiparban. Iszonyat drága volt a munkaerő, de akkor felívelő volt a gazdaság, de ez 2019 elején kezdett kifulladni.”

Szociológus: A magyar állampolgárság gyakorlatilag egyet jelentett az emigrációval

Vajdaság népessége hosszú ideje folyamatos mozgásban, vagy mozgatásban van, amire a történelem során számos különféle okból kifolyólag került sor. Ma a vajdasági magyarok elvándorlása túlnyomórészt gazdasági jellegű. A külföldön megvalósuló munkavállalással összekötött tartós migráció, vagy akár rendszeres ingázás a hatvanas évek óta jellemző, amikor a jugoszláv állam a munkaerő-felesleget nyugatra bocsátotta. Akkoriban a legtöbben még nem tartották ezt a fajta migrációt véglegesnek, annak elsődleges célja a hátrahagyott család anyagi biztonságának biztosítása volt, magyarázza Dér Bakos Rebeka szociológus, aki szerint ez, ha mi, Vajdaságiak szétnézünk akár csak a legszűkebb ismerősi körünkben, ma sincs másképp: a családok külföldi munkára vállalkozó tagjait elsődlegesen a gazdasági haszonszerzés célja, a család jólétének elősegítése motiválja.

“Ennek megvalósítását a kettős állampolgárság egyszerűsített honosítási eljáráson keresztül történő megszerzése jelentősen megkönnyítette, a magyar állampolgársággal járó uniós útlevél az elmúlt 15 évben vajdaságiak tömegei számára gyakorlatilag egyet jelentett az emigrációval, ugyanis az uniós dokumentum, ellentétben a korlátozottabb lehetőségeket kínáló szerb útlevéllel, ugródeszkaként szolgált a magyarországi, vagy más Európai Uniós államokba való gazdasági, tanulmányi, vagy karriercéllal történő migráció megvalósításához. A munkacélú elvándorlás első állomása sokak esetében Magyarország, ami több szempontból is kedvező választásnak bizonyul. Közel van, és a vajdasági magyarok különösebb nyelvi vagy kulturális felzárkózás nélkül tudnak integrálódni a magyar munkahelyeken, a szerbiainál magasabb bérekért. Ez egy win-win szituáció, mivel Magyarország a kettős állampolgárság megadásával többek között azt is biztosította magának, hogy „kész munkaerőt”, azaz tanult, a nyelvet ismerő, azonos kulturális értékekkel rendelkező munkavállalókat kapjon. A magyarországi állás azonban sokak számára csupán egy első külföldi tapasztalat, ahonnan sokan a még kedvezőbb bérek miatt később nyugatabbra vándorolnak”, magyarázza Dér Bakos.

A szociológus hozzáteszi, hogy sok családnál tapasztalható, hogy csak egyik szülő, esetenként mindkettő külföldön dolgozik, a gyerekeik pedig idehaza élnek, akár a másik szülővel, vagy a nagyszülőkkel. Bár az elvándorlás vonatkozásában sokat foglalkozunk az agyelszívás jelenségével, az így szétváló családok kapcsán a társadalomtudomány elsősorban a gondoskodás-elszívásra fókuszál, azaz arra, hogy a migráció milyen hatással van a fizikailag, térben szétváló családokra. Ide sorolhatjuk a kevesebb közösen töltött idő érzelmi hatásait, a családon belüli feladatok és szerepek átrendeződését, és az így keletkező gondoskodásdeficitet, ami nem csupán a szülő-gyerek, de a szülő-szülő viszonyokban is megmutatkozik.

“Munkám során lehetőségem volt mind Magyarországon, mind pedig az EU más államaiban dolgozó vajdasági szülőkkel interjúzni, tapasztalataik pedig igen egybehangzók: bár mindannyian tisztába vannak a családot szétválasztó migráció imént felsorolt hátrányaival, a mérleg másik oldalán ott az anyagi biztonságot, kiszámíthatóságot garantáló külföldi bevétel, amelyet Vajdaságban nem tudnának megteremteni.”

Konc Tibor és felesége, Ildikó (Fotó: SZMSZ)

Ez a cikk a Kecsup és a Szabad Magyar Szó újságíróinak határokon átnyúló együttműködésében készült. 

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

• a felugró reklámok,
• az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
• a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!