Újabb közleménnyel jelentkezett a nemrég alakult Vajdadági Magyar Plénum, amely lényegében azt kifogásolja, hogy Pásztor Bálint és a VMSZ folyamatosan védelmébe veszi a Szerb Haladó Pártot és annak tagjait, ha (szerintük) fenyegetés éri őket, de amikor mást ér ilyen atrocitás, akkor semmilyen reakció nincs a részükről.

Hasonló gondolatokat fogalmazott meg nemrég Pressburger Csaba, az Észverés főszerkesztője is ebben a bejegyzésében.

A VMP közleményét változtatás nélkül közöljük:

„Szerbiában huzamos ideje folyik a hatalom részéről az ellenzéki pártok, szervezetek, független újságírók és értelmiségiek elleni agresszív lejárató kampány, gátlástalan üldözés és ellehetetlenítés. A Szerb Haladó Párt és legaktívabb koalíciós partnerei, a VMSZ politikai eszközei közé tartozik már régóta nemcsak a verbális hadakozás, a demagóg retorika, a fordított logika, hanem a célkeresztbe állítás, a lincselés is.”

A VMP szerint „A VMSZ-es vajdasági magyarság már a Pásztor–Lovas érában kijárta azt az iskolát, amelyben a másként gondolkodók ellehetetlenítése, kizárása volt a kedvenc, fő tantárgy. Mindent megtehettek, miután rabláncra verték a vajdasági magyar intézményeket és a közszolgálati médiát, a Magyar Szót, a Hét Napot, de a Vajdaság Mát is. A „picsogó kórus” (Magyar Mozgalom) el is hallgatott.

Ne felejtsük el azonban, hogy a hónapok óta tartó szerbiai tüntetéshullámnak volt előzménye is. Egy konkrét kirohanás indította el. A haladó párt egyes képviselőinek az jutott eszébe, hogy megszerveznek egy zászlós felvonulást az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Kara ellen. 2024. március 28-án ez meg is történt: egy ismeretlen összetételű, de Legija háborús bűnöst ábrázoló pólókat viselő, focihuligánokra és a köztisztasági vállalat munkásaira hasonlító vegyes csapat Koszovóról szóló dalokkal, ricsajjal és megafonokkal megszállta az Újvidéki Egyetem Bölcsészettudományi Karát. A BTK bejáratát láncokkal lezárták, az épületből az ott dolgozók, a tanárok és az egyetemisták sietve menekültek haza. Így kezdődött!

A vadonatúj hálózsákokkal felszerelt „megszállók” az elkövetkező napokat a blokád alá vett karon töltötték, ott aludtak a folyosókon – mindenki döbbenetére. Azt követelték, hogy a kar mondjon fel a hatalombíráló cikkeket író Dinko Gruhonjić egyetemi tanárnak. Gruhonjić lakóházán már március 21-én a következő felirat jelent meg:

„Dinko, készen állsz az örök életre“.

Ezután a Vajdasági Újságírók Független Egyesületének (NDNV) több tagja is halálos fenyegetéseket kapott. Ana Lalić Hegediš újságírónő, az NDNV elnöke „több mint 1200 gyűlölködő üzenetet kapott, köztük olyanokat is, amelyek az élete kioltásával fenyegették”.

A lejárató kampányok, valóságos hajtóvadászatok a rezsimhű, propagandista, nacionalista portálok segítségével folytak, de maga Aleksandar Vučić szerb államfő is kiadta a zöld fényt március 29-én: „Senki sem mondta eddig, most én mondom: Dinko Gruhonjić szégyellje magát”.

A bölcsészkart megszálló fiatalokat Dejan Madić rektor is támogatásáról biztosította. A kiszálló rendőrség, és később az ügyészség határozata szerint sem követtek el semmi olyat, ami bűnvádi vagy szabálysértési feljelentést érdemelne. A bölcsészkar zárlata a hatóságok szerint akkor nem volt törvényellenes. A rektor hátba veregette a tiltakozó egyéneket, akik nem sokkal később már a tartományi képviselőházban kaptak munkát – a haladókkal kötött alku alapján.

Az egyetemi autonómia hatalmi megdöntésével 2024 márciusában megnyílt az út a teljes szerbiai totalitarizmus felé. A jó viccet kiagyalók nem sejtették, hogy fordítva fog elsülni a puska.

Kilenc hónapja tartanak az országban a forrongások és a mocsárban egyre jobban elsüllyedő rezsimpártiak minden újabb megnyilvánulása olaj a tűzre. Színjátékkal, linccsel kezdődött, brutális merényletekkel, tragédiával, gyilkos provokációkkal, bűnözők beöltöztetésével, a hazudozó rendőrállam fantomhőseivel folytatódott az állítólagos normalitás.

Kevés lesz itt már az ájtatosan összekulcsolt kéz Miloš Vučević, a Szerb Haladó Párt elnöke elleni népharag ügyében. Jó lett volna, ha azok, akik most a volt kormányfőt védelmükbe veszik, akkor védelmükbe vették volna az egyetem autonómiáját, az egyetemi tanárokat és újságírókat a martalócokkal szemben, akik minket akkor az SA-ra emlékeztettek.”

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!