„Sokkolt, amit láttam, kötelességünk megvédeni az európai fogyasztókat” – nyilatkozta a The Guardiannak Michael McGrath, az EU igazságügyi biztosa, miután a végére ért a Shein és a Temu vizsgálata. Arról is beszélt, hogy hamarosan nyilvánosságra kerülnek majd egy, az egész EU-ra kiterjedő titkos akció eredményei, amelyek további bizonyítékokat mutatnak majd arról, hogy sok kínai kereskedő megkerüli az unió szabályait – írja a hvg.hu.

Talált például olyan cumikat, amelyeken könnyen leeső gyöngyök voltak, ráadásul az EU-szabályokkal ellentétben még csak lyukakat sem tettek rájuk, amelyeken át az a gyerek is kap levegőt, aki netán lenyelné. De előfordultak mérgező anyagokból készült, gyerekeknek árult esőkabátok, olyan rövidnadrágok, amelyeken a gyerekek áteshetnek, és UV-szűrő nélküli napszemüvegek is.

Az EU-ba most naponta 12 millió árucikk érkezik az olcsó kínai online kereskedőktől, az uniós biztos pedig azt ígérte, hogy az eddiginél szigorúbban fogják vizsgálni, ezek megfelelnek-e az itteni biztonsági előírásoknak.

De azt is hozzátette: nem csak a fogyasztókra veszélyes sok ilyen termék, hanem a szabálykövető kereskedőket is megkárosítják, hiszen nekik olyanokkal kellene versenyezniük, akik olcsóbb termékeket kínálnak, amikor a biztonsági előírások be nem tartásával spórolnak.

Illusztráció: Freepik

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

 

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!