„Amikor az ember visszaérkezik a gravitációs környezetbe, akkor minden egyes porcikája nehéz. Sose fogom elfelejteni azt, hogy amikor vízre szálltunk, és ott voltunk még a kapszulában, megemeltem a kezem, és visszaesett magától. Minden egyes sejtem sokkal nehezebb volt, mint azt gondoltam volna” – mondta a telex.hu által idézett, TV2-nek adott interjúban Kapu Tibor magyar űrhajós, aki az Ax-4 misszió tagjaként 18 napot töltött a Nemzetközi Űrállomáson, és kedden érkeztek vissza a Földre.
A landolás után két hetes rehabilitáció következik, az elmúlt napokban különböző orvosi vizsgálatokon esett át. A rehabilitációs időszak után még két hetet az USA-ban marad, a misszió tagjai a tapasztalatokat osztják meg ilyenkor.
Arról beszélt az interjúban Kapu, hogy a felbocsátás elképesztően jó érzés volt. A felvételeken nem látszott, de a mellette ülő indiai űrhajóssal az első pár percben végig nevettek és sikongtak. „Minden kicsit máshogy működik az űrállomáson” – fogalmazott a magyar űrhajós.
Még egy hét után is meglepő érzés volt, hogy a közös vacsoránál a gravitáció hiánya miatt a plafonnál lebegtek a desszertek. Beszámolója szerint rengeteget kellett azt is gyakorolni, hogy az ember lebegve eljusson A pontból B pontba. „Az első négy napban elég sokszor vertem be a fejemet és a könyökömet mindenféle fém tárgyakba.” Az interjúból kiderült, hogy a tisztálkodáshoz speciális, tusfürdővel átitatott törülközőket használtak.
A két hetes misszió alatt több olyan kísérletet is végeztek, amelyek a jövőbeli hosszabb űrutazásoknál jelenthetnek segítséget, de a kísérletek eredményeit Kapu szerint a Földön is lehet majd hasznosítani.
A magyar űrhajós azt mondta, nem volt halálfélelme a világűrben, és abból semmit nem érezni az űrállomáson, hogy 28 ezer km/h-s sebességgel haladnak. Bármikor szívesen visszatérne a világűrbe, de most a legfontosabb feladatának azt tartja, hogy megüzenje a magyaroknak, hogy egy sikeres küldetésen vannak túl. Úgy fogalmazott, nagyon büszke volt, hogy a magyarokat képviselhette. „Higgyük el azt, hogy mi ilyen területeken is tudunk világszintűt és maradandót alkotni!” – üzente a magyaroknak.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

