Az újvidéki vasútállomás rekonstrukciójára szánt uniós forrásokból származó pénzek esetleges visszaélésszerű felhasználásának vizsgálata még folyamatban van – közölte a Kövesi Laura vezette Európai Ügyészség a Beta hírügynökségnek.

Azokra a kérdésekre, hogy az vizsgálat lezárult-e, hány személyt hallgattak ki az ügy kapcsán, és az eljárás során bebizonyosodott-e az uniós forrásokból származó pénzek visszaélésszerű felhasználása, az Európai Ügyészség kijelentette: pillanatnyilag nem hozhatóak nyilvánosságra, mert az veszélyeztetné a vizsgálat kimenetelét.

Az Európai Ügyészség idén március 15-én indított vizsgálatot az esetleges anyagi visszaéléssel kapcsolatban.

Emlékeztetőül: a felújított előtető leomlása 16 emberéletet követelt, egy túlélő pedig súlyos sérüléseket szenvedett. Kilenc hónap után még egyetlen, a felújításért felelős személy ellen sem ítéltek el.

Az újvidéki vasútállomás (021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!