Az EXPO komplexum kiépítése miatti földkisajátítással a polgárokat sokszorosan kifosztják, és ez már 2018 óra tart, közölte szerdán a Kreni-Promeni.
A mozgalom emlékeztet, hogy 2018-ban privatizálták a belgrádi mezőgazdasági kombinátot, a főváros körüli földterületeket pedig hektáronként kevesebb mint 5000 euróért vásárolták fel.
„Ehhez az ügylethez az Egyesült Arab Emirátusok-beli Al Dahra paraváncéget használták fel, amelynek hátterében szerb politikusok állnak. Ma ugyanazt a földterületet az Al Dahrától a kisajátítási folyamat keretében hektáronként 500.000 euróért vásárolják fel” – áll a közleményben.
A Kreni-Promeni szerint ezzel százszoros haszonra tesznek szert, ami jól mutatja, hogy az állami erőforrásokat szervezetten fosztják ki.
Illusztráció (N1)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

