Közzétette a világ legerősebb útleveleit rangsoroló listáját a Henley & Partners, mely 199 országot rangsorol aszerint, hogy 227 utazási célpontból hányat kereshetünk fel vízummentesen.
A legerősebb útlevélnek a szingapúri bizonyult, a városállam papírjaival 193 országba léphetünk be vízum nélkül, amit a második helyen holtversenyben Japán és Dél-Korea követ 190-es értékkel, és az európai országok csak ezután következnek: Dánia, Franciaország, Finnország, Németország, Írország és Olaszország útlevele egyaránt 189 országba jó. Nagy-Britannia a 6., az Egyesült Államok a 10. helyre csúszott le.
A tavalyi listán még öt ország volt holtversenyben az első helyen, 194 vízummentes úticéllal, Szingapúr, mellett Franciaország, Németország, Spanyolország, Olaszország és Japán útlevele volt tavaly még ennyire erős.
2024-ben még Magyarország útlevele is 188 helyre volt érvényes, ez azonban a holtversenyekkel nem számoló Henley listáján mind a két évben a 7. helyezésre volt elegendő.
Szerbiai útlevéllel a 227 országból 138-ba utazhatunk vízum nélkül, ami a 34. helyre elegendő – ez három helyes javulást jelent az előző évi 37. pozícióhoz képest.
Bosznia-Hercegovina a 42., Montenegró a 40., Észak-Macedónia a 38., Horvátország és Szlovénia pedig a 9. helyet osztja.
Fotó: Beta
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

