Száz nap alatt Đuro Macut kormánya nulla eredményt mutatott fel, a gyakorlatban nem is létezik – így értékelte az új kormány eddigi munkáját a Szabadság és Igazságosság Párt.
„Szerbiát nyugodtan ki lehet törölni a parlamentáris demokráciák és félelnöki rendszerek sorából, és be lehet írni a modern diktatúrák közé, mert csak Szerbiában fordul elő az, hogy a kormányfő nem kommunikál a néppel, mert a «főnöke» ezt nem engedi meg neki” – értékelte közleményében a párt elnökségi tagja, Valentina Reković.
Macut teljesítményét így összegezte: egy megjelenés a köztévében, egy egymillió eurós villa, egy diplomáciai baki (köszönet a Koszovót elismerő Egyiptomnak a Koszovó-ügyben nyújtott támogatásáért), egy interjú az orosz TASS hírügynökségnek és egy veszélyes hazugság, mely szerint amíg rajta múlik, Szerbia nem szállít fegyvert Ukrajnának.
„Egyetlen sajtótájékoztatót sem tartott, egyetlen interjút sem adott hazai sajtónak, és semmi eredményt nem mutatott fel sem ő, sem a miniszterek – miért is kapja akkor Đuro Macut a fizetését?” – kérdezi közleményében Reković.
Fotó: AP/Darko Vojinovic
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

