Szerbiában és Bosznia-Hercegovinában található félkatonai táborokban képeztek ki moldovai résztvevőket a moldovai elnökválasztás előtt – derítette ki a szerbiai BIRN és moldovai CU SENS oknyomozó portál.
A moldovai ügyészség szerint a kiképzéseket 2024 augusztusa és októbere között tartották az orosz Wagner zsoldosszervezethez köthető személyek azzal a céllal, hogy a moldovai elnökválasztás előtt és alatt zavargásokat provokáljanak.
A moldovai biztonsági szolgálat, a SIS 2024 szeptemberében értesülhetett arról, hogy gyanús aktivitások zajlanak külföldön.
A tanúk egyike, Maksim Roska szerint a toborzás során nem közölték velük a valódi célt. A kiképzések során megtanulták, hogyan kell drónokat irányítani, valamint különféle tömegpszichológiai, fizikai és katonai technikákat sajátítottak el. Roska vallomása szerint a táborokban a résztvevők napi 30–50 dollárnak megfelelő összeget kaptak, tíznapos periódusokra vetítve 300–500 dollárt, kriptovalutában.
A szerbiai Nemzetbiztonsági és Hírszerzési Iroda (BIA) 2024 októberében Kučevo közelében végzett házkutatást, aminek során drónokat, Starlink-eszközöket, improvizált gyújtószerkezeteket, foszfortartalmú anyagokat és kommunikációs eszközöket foglaltak le.
A moldovai ügyészek szerint a kiképzés valószínű helyszíne Glamoč és a Zalužani egykori katonai repülőtér közelében, Banja Luka mellett, a várostól északra lehetett, de később a szerbiai Radenka faluba költöztek át.
A moldovai hatóságok szerint a szervezésben központi szerepet játszott Anatolij Prizenko, akire az Európai Unió korábban azért rótt ki szankciókat, mert moldovai fiatalokat bérelt fel antiszemita szimbólumok festésére Párizsban. Prizrenkót időközben letartóztatták.
A moldovai hírszerzés listáján 13 személy szerepel szervezőként vagy kiképzőként, köztük volt Potyepkin Mihail és Konsztantyin Goloszkov is, akik szerepelnek az EU és az Egyesült Államok szankciós listáján a Wagner-csoporthoz fűződő kapcsolataik miatt, valamint Alekszandr Volkhonszkij, akit egy nemzetközi oknyomozó központ a Wagner tevékenységeihez kötött a Közép-afrikai Köztársaságban, de köze lehetett több újságíró meggyilkolásához is 2018-ban.
A moldovai ügyészek meggyőződése szerint a teljes akciót Ilan Șor izraeli születésű, orosz menedékben élő, oroszbarát moldovai politikus irányította, akit számos korrupciós ügy, valamint a választásokba történt beavatkozás miatt köröznek.
A boszniai és szerbiai hatóságok eleinte tagadták, hogy kiképzőtáborok működtek volna területükön, de a tényfeltárások nyomán mindkét ország ügyészsége vizsgálatot indított. Az orosz nagykövetség a balkáni vádakat nyugati propagandának minősítette.
A moldovai elnökválasztás után az Európai Bizottság példátlan külső beavatkozásról számolt be, különös tekintettel az orosz érdekek által támogatott jelölt – Alexandr Stoianoglo – kampányára. Maia Sandu, a hivatalban lévő, EU-párti elnök végül újabb ciklusra kapott mandátumot.
A BIRN eredeti cikke ITT olvasható el.
A radenkai kiképzőhely (Fotó: BIRN)
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

