A legújabb közvélemény-kutatás, amelyet a Sprint Insight ügynökség végzett Dušan Vučićević, a Belgrádi Politikatudományi Kar docense vezetésével, azt mutatja, hogy Aleksandar Vučić, Szerbia elnöke, elveszítette korábbi szavazóinak mintegy tizenkét százalékát, akik korábban a nevét viselő listára szavaztak. Az ok: már nem bíznak benne.
„A szavazók száma, akik azt állítják, hogy valaha bíztak Aleksandar Vučićban, de mostanra ez megszűnt – folyamatosan növekszik. Februárban ez az arány a teljes mintán még mintegy hét százalék volt, de az elmúlt hónapokban emelkedő tendenciát mutat, és mostanra már elérte a tizenkét százalékot. Ebbe a csoportba nemcsak a Szerb Haladó Párt szavazói tartoznak, hanem arányait tekintve még nagyobb számban azok, akik korábban a Szerb Haladó Párt koalíciós partnereit támogatták” – mondta Vučićević a Vreme hetilapnak. Elmagyarázta, hogy ezek a választók korábban visszahúzódtak, és a passzív, nem szavazó csoportba kerültek. Ez azonban kezd megváltozni.
„Ahogy ezek a tiltakozások immár közel nyolc hónapja tartanak, már kijelenthetjük, hogy egy kisebb részük kezd az egyetemista listához átpártolni” – magyarázta Vučićević.
A Szerb Haladó Párt azon lehetőségével kapcsolatban, hogy olyan listákat hozzon létre, amelyek képesek lennének megszólítani a bizonytalanokat vagy a távolmaradókat, Vučićević a következőket mondta:
„Jelenleg mintegy három százalék azok aránya, akik azt mondták, hogy a következő választásokon az egyetemista listára szavaznak, miközben a legutóbbi parlamenti választásokon még a Szerb Haladó Pártra voksoltak. Bár ez az arány talán elhanyagolhatónak tűnik, abszolút számokra lefordítva egy nagy szavazóbázisról van szó. A Szerb Haladó Párt számára a legnagyobb problémát az jelenti, hogy nehezen fognak tudni olyan sikeres egyéneket találni, akik a politikában új arcokat jelentenek, mert jelenleg nagyon kevés ember hajlandó felvállalni azt a stigmát, amit egy ilyen vállalkozás magával hoz.”
Vučićević a Sprint Insight ügynökség egyik kutatásának társszerzője, amelyet néhány nappal ezelőtt tettek közzé. Ez a kutatás azt mutatja, hogy ha ma lennének a választások, és abban a forgatókönyvben, amely szerint csak az egyetemista lista (professzorok, dolgozók, mezőgazdasági termelők, szakértők listája, akiket diákok támogatnak), Aleksandar Vučić vezette mozgalom (Szerb Haladó Párt, Szerb Szocialista Párt, Fogadalomtevők) és a kisebbségi pártok indulnának, akkor Szerbia polgárainak 54,8 százaléka a hallgatói listára, míg 42,1 százalék Vučić listájára szavazna.
Vučićević a Vreme hetilapnak adott interjúban azt is elmagyarázta, vajon kutatásuk alapján meg lehet-e mondani, mikor írhatnak ki előrehozott parlamenti választásokat, illetve hogy mire számíthatunk, ha azokat a közeljövőben megtartják.
„Nem hiszem, hogy hamarosan. A rezsim már hónapok óta, nagyjából 2024 decembere óta, próbálja azt a képet kialakítani, hogy a jogos hallgatói és polgári elégedetlenséget – legyőzték. A győzelmet legalább hatszor hirdették ki, és minden egyes alkalommal visszaütött rájuk, mint a bumeráng. Ha az őszi időszakra írnák ki a választásokat, várható lenne a Szerb Haladó Párt hatalmának megnyirbálása” – zárta Vučićević.
____________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

