A Romák Európáért Alapítvány elítélte Demë Berisha szerbiai emberi jogi, kisebbségügyi és társadalmi párbeszédért felelős miniszter kijelentését, mely szerint „a romáknak fel kellene fogniuk, hogy az állam nem bankautomata”.

„Ez a retorika nem egy egyént, hanem egy egész közösséget céloz meg. Nemcsak sértő, de alkotmányos szempontból is veszélyes. Ellentétes a nemzeti alapokmányokkal, a nemzetközi kötelezettségekkel, de még azzal a bizalommal is, amit a romák tanúsítanak évek óta a hatalmi párt irányába” – üzente Mensur Haliti, a Romák Európáért Alapítvány demokrácia fejlesztési hálójának alelnöke.

Haliti közölte, hogy különösen aggasztó, hogy az üzenet egy olyan minisztertől érkezik, aki maga is egy nemzeti kisebbség tagja.

„Ahelyett, hogy a kormányban betöltött szerepe a szolidaritás hídját jelentené, ő ezt a más nemzetekkel szembeni gyámkodó beszédek megtartására használja. Ez nem párbeszéd. Ez a strukturális rasszizmus egy formája – az, amely nem vitatja el a létezést, de a nemzeti hovatartozást feltételekhez köti” – üzente Haliti.

Srđan Šajn, a Roma Párt elnöke pedig arra szólította fel a parlamenti pártokat, hogy a romákkal kapcsolatos kijelentése miatt kezdeményezzék a kisebbségügyi miniszter leváltását, az illetékes igazságügyi intézményeket pedig, hogy indítsanak büntetőjogi vizsgálatot.

Illusztráció (Fotó: 021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!