A szabadkai közigazgatási hivatal közlekedési titkársága arról tájékoztatta szerkesztőségünket, hogy a Belgrád – Újvidék – Szabadka – Országhatár (Kelebia) vasútvonal rekonstrukciós és korszerűsítési munkálatai miatt átmeneti változások lépnek életbe a közúti forgalmat illetően a Makszim Gorkij, a Bajnát és a Koszovó utcákban.

„A változás 2025. július 27-től (vasárnap) július 29-ig (kedd) tart, és a szóban forgó aluljárók próbaterheléses vizsgálatának elvégzése miatt szükséges”

– áll a közleményben.

Július 27-én, vasárnap reggel 8 órától az aluljárók próbaterhelésének előkészítéseként, azaz a mérőműszerek elhelyezése miatt időszakosan lezárják az egyik forgalmi sávot mindhárom aluljáró esetében. A Makszim Gorkij utcai aluljárónál kezdik a munkálatokat, a Bajnát utcával folytatják, és végül a Koszovó utcai aluljárónál fejezik. Mindhárom helyszín ezen fázisának tervezett befejezése körülbelül 14:00 óra.

Július 28-án, hétfőn 8 és 18 óra között teljesen lezárják a Makszim Gorkij utcai aluljárót a közúti forgalom elől próbaterheléses vizsgálat miatt.

Július 29-én, kedden próbaterheléses vizsgálat miatt a Koszovó utcában 8 és 12 óra között, míg a Bajnát utcában 12 és 16 óra között zárják le az aluljárókat a közúti forgalom elől.


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!