„Nemzetpolitikai kerekasztal – Ránk számíthatsz!” – ez volt az idei Tusványoson megtartott panelbeszélgetés címe, amelyen a határon túli magyar pártok vezetői és az anyaországi nemzetpolitika alakítói vettek részt, közölte Facebook oldalán Pásztor Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke.

A VMSZ elnöke azt írja, közösen értékelték az elmúlt időszakot, megfogalmazták a legfontosabb kihívásokat, és kimondásra került: „a vajdasági magyar közösségre a jövőben is lehet számítani, a közösség pedig ránk számíthat”.

„Felemelő érzés volt, hogy a »hajnali« időpont ellenére, a sátorban mi vajdaságiak messze arányainkon felül képviseltettük magunkat. Immár több mint 3 évtizede igyekszünk erőnkön felül teljesíteni a nemzetpolitikai intézkedések megfogalmazását és lebonyolítását illetően is” – írta Pásztor.

Fotó: Pásztor Bálint Facebook oldala


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!