Alig fejezte be Orbán Viktor Tusványoson előadott beszédét, amelyben bejelentette a Digitális Polgári Körök megalakítását, élesedett is az oldal, ahol csatlakozni lehet.

Orbán mindezt úgy vezette fel, hogy „szövetségre lépett” a civil szféra jeles képviselőivel, hogy közösen alapítsák meg az egyes számú Digitális Polgári Kört, vagy ahogy a miniszterelnök Facebook-oldalán korábban rejtélyesen megjelent: DPK-t.

Orbán mellett az egyes számú DPK tagja lett többek között a fideszes rendezvényeken visszatérően felbukkanó Miklósa Erika operaénekes, Nagy Elek üzletember, a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara elnöke, Baji Balázs gátfutó, Láncz András filozófus, a Hunyadi-sorozatot jegyző Bán Mór író, Rákay Philip és Dopeman is.

Orbán a kezdeményezést ezzel indokolja: „A magyarságnak egy olyan immunrendszerre van szüksége az online térben, amely képes megvédeni kultúráját, nyelvét és identitását. Megmaradni magyarnak a digitalizált világban is – ez a mi nemzeti algoritmusunk.”

A miniszterelnök még májusban hirdetett meg egy másik kezdeményezést a digitális térben, a Harcosok Klubjának azonban mindössze 32 ezer tagja van jelenleg a Facebookon – írja a hvg.hu.

Orbán tusványosi beszéde után Török Gábor politológus állapította meg, hogy a miniszterelnök „továbbra is csak kommunikációs-technikai-módszertani gondokat lát, semmilyen tartalmi vagy érdemi módosításban nem gondolkozik. A kihívást kizárólag »digitálisnak« látja, így nyilvánvalóan a megoldást is ebben az irányban keresi”.

Fotó: Orbán Viktor/Facebook

Orbán Viktor: Magyarország nagy lesz és gazdag