Az EU és az USA megállapodott a kétoldalú kereskedelemben érvényes vámok mértékéről, így sikerült elhárítani annak a veszélyét, hogy az USA augusztustól 30 százalékos vámmal sújtson minden EU-s terméket és szolgáltatást. Ha elmaradt volna az alku annak komoly hatása lett volna  az 1700 milliárd dollárt kitevő kétoldalú kereskedelemre, írja a hvg.hu.

A Skóciában megszületett alku tényét Donald Trump amerikai elnök, és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke is megerősítette, von der Leyen szerint egy nagyszerű megállapodás köttetett, amely lehetővé teszi, hogy akadályok nélkül működjön a kétoldalú kereskedelem.  Trump is dicsérte az alkut, amely szerinte mindkét fél számára sikert jelent.

A részletekről egyelőre annyit tudni, hogy a legtöbb európai termék esetében 15 százalékos lesz a vám, ám az 50 százalékos teher megmarad az acélexport terén, ami válságba sodorhatja az európai gyártókat. A The Guardian szerint az alkuból kimaradtak a gyógyszeripari termékek is, amelyekre még kivethetnek büntetővámokat az amerikai illetékesek. Az EU-USA megállapodás az előzetes egyeztetések után Trump skóciai golfpályáján született meg. A 15 százalékos vámszint jóval magasabb, mint Trump beiktatása előtt volt, addig az EU-s termékek után átlagosan 4,8 százalékos vámot kellett fizetni.

Az elmúlt héten az EU-tagállamok fővárosaiban egyre többen remélték, hogy Brüsszel hasonló megállapodást tud kötni, mint amit Washington a múlt héten Japánnal kötött, amely 15 százalékos általános vámot hagyott érvényben az autókra és a legtöbb egyéb árura, kivéve az acélt és az alumíniumot.

Donald Trump amerikai elnök és Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kezet fognak, miután kereskedelmi megállapodásra jutottak a skóciai Turnberryben található Trump Turnberry golfpályán, 2025. július 27-én, vasárnap. (Fotó: Beta/AP Photo/Jacquelyn Martin)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!