A Niši Filmtalálkozó fesztiváltanácsa szombaton megerősítette a Szerbiai Filmszínészek Egyesülete (UFGS) közgyűlésének egyhangú döntését, hogy idén nem szervezik, illetve nem tartják meg ezt a filmfesztivált.
„A Szerbiai Filmszínészek Egyesülete, amely ennek a fontos művészeti fesztiválnak az alapítója, meghozta ezt a nehéz döntést, amely tükrözi az országban uralkodó jelenlegi politikai és társadalmi állapotokat. Amennyiben Niš városa esetleg bármilyen más rendezvényt, szemlét, vagy filmrevüt szervezne, azt nem a Fesztiváltanács, és nem a Szerbiai Filmszínészek Egyesülete támogatásával, vagy együttműködésével fogja lebonyolítani” – áll a közleményben.
A Niši Filmtalálkozó (Fotó: Miljana Isailović/Nova.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

