Egy 46 éves szerbiai férfi vízbe fulladt vasárnap az Egremni strandon Lefkadában – jelentették a görög tájékoztatási eszközök.

A szerencsétlen férfi egy eldugott strandon fulladt meg, amelyhez egyáltalán nem könnyű eljutni, és a tudósítások szerint nagyon nehéz volt számára segítséget nyújtani.

– A parton a Görög Nemzeti Mentőszolgálat munkatársai, a tűzoltóság segítségével nagy erőfeszítéssel felvitték a szerencsétlen ember testét az összes lépcsőn, és szállították kórházba – írja az ilefkada.gr portál.

A beszámolók szerint az elhunyt szerb férfin nem tudtak a közeli hajóról sem segíteni, mivel az erős szelek miatt sem a partiőrség, sem bármelyik magánhajó nem tudott a parthoz közelíteni.

– A férfi a testvére társaságában nyaralt – közölte a sajtó.

________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!