A Társadalomkutató Iroda (BIRODI) kérelmezte a Korrupcióellenes Ügynökségnél, hogy állapítsa meg, köztisztviselőként Aleksandar Vučić szerb elnök sérti-e a korrupcióellenes törvény rendelkezéseit.

A BIRODI a honlapján közölte, hogy „fennáll egy közérdek, hogy a nyolc hónapja tartó társadalmi politikai krízist parlamenti választások kiírásával oldják fel, másfelől azonban Szerbia elnökének ezzel ellentétes az érdeke”.

A szervezet hozzátette, hogy Vučić alkotmányos és törvényes hatásköreit is megsérti, amikor „nyilvános szereplései során a Szerb Haladó Párt (SNS) vezére és tagjaként lép fel”, nyilvános befolyását pedig arra használja, hogy gátolja a krízis demokratikus feloldását eredményező választások kiírását.

A BIRODI szerint az elnök ezt azért teszi, mert abban motivált, hogy fennmaradjon a szerb kormány, amely a köztársasági parlamentben többségben lévő SNS képviselőinek támogatását élvezi.

A Társadalomkutató Iroda azt kérelmezi Korrupcióellenes Ügynökségtől, hogy a korrupcióellenes törvénnyel összhangban eljárva állapítsa meg, hogy a köztársasági elnök esetében fennáll-e a közérdek, illetve a partikuláris, ez esetben a pártérdek közötti érdekellentét.

Aleksandar Vučić (Beta)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!