Egy gyermek is volt azon négy személy között, akik vízbe fulladtak, amikor egy hajó felborult a viharban a Duna-deltában, Romániában – közölték az illetékes hatóságok.

A hajó tizennégy embert szállított a Duna Sulinai ágán, Tulcsa megyében, a Fekete-tenger közelében, amikor felborult.

A román tengerészeti hatóságok közleménye szerint az eset kedvezőtlen időjárási körülmények között történt, erős szél és akár 2 méter magas hullámok miatt.

Tíz túlélőt kórházba szállítottak, azonban a sérültek nevét és állampolgárságát nem hozták nyilvánosságra.

_______________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!