Szerbia döntése, hogy az állampolgárainak azt javasolja, hogy augusztus elején tartózkodjanak a Horvátországba történő utazásoktól, Belgrád belpolitikai indokaival magyarázható – közölte a horvát külügyminisztérium.
A szerb külügyi tárca azt tanácsolja a szerb állampolgároknak, hogy augusztus 1. és 10. között ne utazzanak Horvátországba, de ha mégis megteszik, akkor kerüljék a nyilvános összejöveteleket és az egyéb olyan megmozdulásokat, amelyeknél fennáll a kockázat, hogy ott incidensek robbanhatnak ki.
Az ajánlás pontos okaira nem tért ki a szerb közlemény, de összefüggésbe hozható azzal, hogy ebben az időszakban fogják ünnepelni Horvátországban a Vihar hadművelet évfordulóját.
A horvát külügyminisztérium szerint minden államnak joga van ajánlásokat adni a saját állampolgárainak az utazásokkal kapcsolatosan, de szerintük Szerbia nem objektív szempontok és valós biztonsági mutatók alapján hozta meg ezt a döntést.
A közlemény szerint Horvátország többek között az Eurostat értékelése szerint is az Európai Unió egyik legbiztonságosabb országa.
_____________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

