Négy személyt őrizetbe vettek a Novi Pazar-i polgárok és a rendőrség közötti összecsapások miatt, közölte Aleksandar Vučić. Szerbia elnöke a rezsimhű Informer Televízió élő adásában jelentkezett be telefonon.
„Szeretném elmondani, hogy megkezdődtek a letartóztatások, és eddig négy személyt vettek őrizetbe. Ők azok közül valók, akik erőszakot alkalmaztak a szerb rendőrséggel és saját polgártársaikkal szemben, és a letartóztatások folytatódni fognak” – mondta Vučić.
Nem szégyelled magad? – kérdezte a tanár az egykori diákját (videó)
Mint ismeretes, a Novi Pazar-i Állami Egyetem előtt összetűzés történt a polgárok és a rendőrség között. A feszültség azután tetőzött, hogy maszkos verőlegények betörtek az egyetem épületébe.
Amar Ličina hallgató elmondása szerint hajnali 3 és 4 óra között egy csapat maszkos, kapucnis személy behatolt az Állami Egyetem területére, majd egy rendőrkordont állítottak fel az egyetem előtt és biztosították az összes bejáratot.
A nap folyamán két incidens történt. Az egyik során a rendőrök gumibotokkal ütöttek több tüntetőt, egy személynek fejsérülése lett. A tüntetők ezt megelőzően üvegeket dobtak a rendőrökre, és a vezetőjüket fejen találta egy palack, s megsérült az arca.
Az incidensek után a rendőrség megállapodott az egyetemistákkal és a polgárokkal abban, hogy a tömegoszlató egységek visszavonulnak, és a Novi Pazar-i Állami Egyetem előtt csak „egyszerű” rendőrök maradnak. A rendőrök megnyitották az egyetemet, és az N1 jelentése szerint az egyetemisták visszatérhettek az intézménybe.
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

