A NIS-szel szembeni szankciók újabb 30 napos elhalasztása jó hír, mivel lehetőséget ad arra, hogy a vállalat „életben maradjon” – mondta Dušan Bajatović. A Srbijagas vezérigazgatója kijelentette, nem várható sem üzemanyaghiány, sem jelentős áremelkedés a szerbiai piacon.
„Nem mondhatjuk, hogy ez a halasztás várható volt – ezért meg kellett küzdeni. Harcolt a kormány, harcoltak a lobbistáink, bizonyára szerepet játszottak politikai tevékenységeink is, valamint a szerb kormány és a NIS ügyvédi csapatainak beavatkozása, illetve a Gazpromnyeft köztes lépései is” – mondta Bajatović a Szerbiai Rádió és Televíziónak.
A vezérigazgató szerint az egy hónapnál hosszabb halasztás nem is volt reálisan elvárható, rámutatva arra, hogy politikai szankciókról van szó, és hogy az orosz–amerikai viszonyok kiéleződtek, ami megnehezíti, hogy a NIS hosszabb halasztást kapjon.
„Ezek a szankciók Szerbia ellen irányulnak, mint járulékos áldozat, de még hagynak teret arra, hogy a NIS túlélje, hogy levegőhöz jusson” – jelentette ki Bajatović.
Közölte, hogy a NIS nagykereskedelmi részesedése 80%, ami visszaesett, mert nagy ügyfeleik bizonytalan helyzetben érzik magukat, ugyanakkor a kiskereskedelmi piacon a NIS részesedése 60%.
„Annak ellenére, hogy a cég 550 millió eurós hitelteherrel küzd, a szerb kormány és a Nemzeti Bank nagy segítséget nyújtottak, így a hiteleket nem nyilvánították lejártnak” – mondta Bajatović, aki hozzátette, a NIS pótolhatatlan szereplő Szerbiában a kőolaj feldolgozásában és kőolajszármazékok előállításában.
Szerinte a szankciók célja, hogy kimerítsék és értékcsökkenést idézzenek elő a NIS tőkéjében.
„Mi következhet ezután, majd meglátjuk. Remélem, hamarosan megindulnak a tárgyalások az oroszok és az amerikaiak között, hogy valamilyen békefolyamat induljon. Ami pedig a NIS-t illeti – csak a szerb piacon tud működni, de megbízható ellátóként.”
A vezérigazgató kihangsúlyozta, hogy nem várható sem üzemanyaghiány, sem komoly áremelkedés, sem spekulációs tevékenység, amit – mint mondta – a szerb kormány, a NIS és a piac többi szereplője nem is tudna megakadályozni.
„Valószínűleg lesz újabb 30 napos halasztás is – ebben biztos vagyok –, de hogy ez pontosan mit jelent, majd meglátjuk” – mondta Bajatović.
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

