A Szerb Haladó Pártnak (SNS) szűk mozgástere van a szavazótábor bővítésére és új szavazók toborzására, míg az egyetemista mozgalomnak akár további növekedési potenciálja is lehet – állítják a Danas napilapnak nyilatkozó szakértők, akik a hatalom és az ellenzék (pontosabban az egyetemisták és politikai pártok) támogatottsága közti különbség stabilitásáról beszéltek.

A Sprint Insight közvélemény-kutatása szerint, ha három lista indulna a választáson – egy a diákoké, egy a kormányzó erőké, és a kisebbségeké –, akkor a diáklista 54,8%-os, míg Vučić pártja 42,1%-os támogatottságot szerezne. A választásokig azonban még hónapok vannak hátra, és a támogatottság trendjei változhatnak.

A haladók és a koalíciós partnereik a szavazóik tizenkét százalékát veszítették el

A legfőbb kihívás az ellenzék, különösen a diákmozgalom és a pártok számára az, hogyan tudják a jelenlegi, többségi kormányellenes hangulatot választási eredménnyé alakítani. A hatalom eközben igyekszik elfojtani a tüntetéseket letartóztatásokkal, míg az ellenzéki pártok sértve érzik magukat, amiért a diákok tisztes távolságot tartanak velük.

Marko Vujić, a Politikatudományi Kar docense szerint mivel a egyetemistamozgalomnak még nincs kidolgozott struktúrája és jelöltjei sem, nem lehet rá stabil szavazatszámként tekinteni 2027-ig.

Szerinte, ha a egyetemistamozgalom valóban 10%-os előnyben van, ez változhat, de a trendek világosak:

  • a Szerb Haladó Pártnak minimális mozgástere maradt,
  • a geopolitikai helyzet sem kedvez nekik,
  • és az sem mellékes, hogy a nyugati partnerek támogatását eddig engedményekkel vásárolták meg Washington, Brüsszel, Peking és Moszkva felé.

Vujić szerint olyan kérdések, mint Koszovó elismerése, a NIS-re kivetett szankciók, vagy a lítiumkitermelés ígéretei, mind komoly politikai csapdák:

  • A „szuverenista” döntések a nemzetközi támogatás elvesztését hozhatják,
  • Az engedékeny döntések viszont a hazai szavazók elpártolását.

Ezzel szemben az egyetemistamozgalom, ha világosan meghatározza struktúráját és közszereplését, további támogatást is szerezhet.

Milomir Mandić, a Demostat kutatója egy új dimenzióra hívja fel a figyelmet, amely alapja, hogy a jelenlegi közvélemény valóban többségében kormányellenes, de a kormánypártiak világosan tudják, kire szavaznak, míg az ellenzéki beállítottságúak sokszor megosztottak vagy passzívak.

Példaként említi a 2023-as belgrádi választást, ahol a hatalmi pártok összesen 45%-ot, míg minden más lista 55%-ot szerzett – mégsem történt változás, mert a többség nem tudta a szavazatokat hatékonyan érvényesíteni. Mandić szerint ez komoly stratégiai kérdés: hogyan lehet a jelenlegi közhangulatot politikai eredményre fordítani.

Aleksandar Ivković, a Kortárs Politikai Központ munkatársa úgy látja, hogy az előny akár tartós is lehet, de kérdés, képes lesz-e az ellenzék ezt jól szervezetten kihasználni.

Szerinte kulcsfontosságú, hogy a diákmozgalom hogyan folytatja ősszel a tevékenységét, és hogy fókuszál-e a választási kampányra – ami szerinte nagyon fontos lenne. Hangsúlyozta, hogy problémás a viszony a diákok és az ellenzéki pártok között, mivel ez akár együttműködésből rivalizálássá is fajulhat. Úgy vélte, a diákoknak célszerű lenne olyan álláspontot kialakítaniuk, amely kevésbé fenyegetően hat a parlamenti ellenzékre. Végezetül kiemelte, ha az ellenzék egy közös listán indulna, jobb eredményt érhetne el, mintha külön listákkal próbálkoznának.

____________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!