Tomislav és Dragica Nikolićnál tett váratlan látogatást Aleksandar Vučić államfő, erről maga az elnök számolt be az Instagramon egy gazdagon megterített asztal mellől. A találkozó spekulációk sorát indította el a közvéleményben, hiszen Nikolić ritkán jelenik meg a nyilvánosság előtt, amióta 2017-ben az államfői tisztséget az Oroszországgal és Kínával való együttműködést koordináló nemzeti tanács elnöki posztjára cserélte. Sokan úgy vélik, ez a látogatás összefüggésbe hozható a regnáló államfő apadó népszerűségével.
Dragomir Anđelković politikai elemző szerint a haladók ezúttal is a ahhoz a már bevált „hazafias átverés”-hez folyamodnak, amivel a Szerb Haladó Pártnak sikerült hatalomra jutnia. Most az a tét, hogy ezt a megingott hatalmat megőrizzék az „EXPO-rablás” végéig.
„Úgy tűnik, hogy Vučić megint kinyitotta a pénztárcát és nagyobb falatot ajánlott Nikolićnak, mivel ő mindig kész arra, hogy kikölcsönözze magát” – mondja.
Cvijetin Milivojević politológus szerint négy oka lehet ennek a látogatásnak.
„Az első ok, hogy azért ment oda, hogy egy átlagos nyugdíjas példájával szemléltesse, hogyan gondoskodik ő minden nyugdíjasról. A másik ok, hogy a volt pártfőnökének mondjon néhány vigasztaló szót, mert megtörténhet, hogy kisajátítják a Száva-töltésen illegálisan épült villáját. A harmadik lehetőség az, hogy vissza szeretné neki adni a 2012-ben tőle elrabolt pártot, miután Nikolić hatalomra juttatta a pártot. A negyedik ok az, hogy szerintem Vučić az elkövetkező hónapokban elkezdi elhinteni: elnökválasztást írhat ki, hogy ezzel megadja magának azt a lehetőséget, hogy megszabaduljon ettől a tisztségtől és legálisan jelöltethesse magát kormányfőnek az ezt követő parlamenti választásokon” – véli Milivojević.
Szerinte Vučić lemondásával ki lehet írni az elnökválasztást. Milivojević azon a véleményen van, hogy Nikolićban lehet még politikai ambíció, hiszen a második mandátumot Vučić nyomásgyakorlása miatt nem vállalta.
–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

