Az újvidéki képviselő-testület elfogadta Žarko Mićin polgármester indítványát, hogy emlékművet állítsanak az újvidéki vasútállomás előtetőjének leszakadása miatt elhunyt áldozatok emlékére.

A javaslatra 44 képviselő szavazott igennel, 12-en nem vettek részt a szavazásban, ellenszavazat és tartózkodás nem volt. Az ülésen 56 képviselő volt jelen a 78-ból.

Mićin azt mondta, az emlékművet egy nyilvános pályázat alapján készítik majd el, záros határidőre. Az emlékműre felkerülnek az elhunytak és a sérültek nevei, valamint a tragikus eseménnyel kapcsolatos más információk.

Eközben a képviselő-testület előtt polgárok tüntettek a döntés miatt:

„Nem engedhetjük, hogy emlékművet állítsanak azoknak, akiket ők maguk öltek meg a korrupcióval”

Ülésezik az újvidéki képviselő-testület (021.rs)


Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!