A Szerb Haladó Párt (SNS) választási támogatottsága 46,6 százalék – mutatta ki a legújabb felmérés, amelyet az Ipsos ügynökség végzett. A kutatást az elmúlt hétvégén, 1200 fős mintával végezték.
A felmérés a meglévő pártok népszerűségét vizsgálta. Ezért a válaszadóknak felkínált listán nem szerepeltek azok a pártok, koalíciók és mozgalmak, amelyekről az elmúlt időszakban sok szó esett a nyilvánosságban, de amelyeket még nem alapítottak meg, és nem ismeretes a pontos felépítésük vagy a vezetőjük – például Aleksandar Vučić elnök Mozgalom a népért és az államért nevű kezdeményezése, vagy az egyetemistalista, amelynek összetételéről egyelőre nem jelent meg semmilyen információ.
Másfelől viszont a válaszadók megnevezhették azt is, ha egy olyan pártra vagy mozgalomra szavaznának, amely nem szerepelt a felkínált listán, és azt is, hogy melyikre. Ily módon a válaszadók öt százaléka spontán módon úgy nyilatkozott, hogy egyik felkínált listára sem szavazna, hanem az egyetemisták listájára adná a voksát.
A Vajdasági Magyar Szövetség a közvélemény-kutatás szerint 1,5 százalékon áll: a párt a 2023. december közepén megtartott köztársasági választáson 1,74 százalékos eredményt ért el.
A válaszadóknak a következő kérdést tették fel: Ha a szerbiai parlamenti választásokon csak pártok (koalíciók nélkül) indulnának, Ön kire szavazna?
Szerb Haladó Párt – Aleksandar Vučić: 46,6% (2023-ban a párt 48,07 százalékot ért el)
Kreni-Promeni Mozgalom – Savo Manojlović: 6,8%
Szerbiai Szocialista Párt (SPS) – Ivica Dačić: 6,4%
Egyetemisták: 5,0%
Szabadság és Igazságosság Pártja – Dragan Đilas: 4,1%
Mi, a nép ereje – dr. Branimir Nestorović: 3,5%
Szerbia új arca – Miloš Parandilović: 3,3%
Demokrata Párt (DS) – Srđan Milivojević: 3,1%
Új DSS – Miloš Jovanović: 2,7%
Szerbiai Népi Mozgalom – Miroslav Aleksić: 2,5%
Zöld-baloldali front (Ne davimo Beograd): 2,1%
Szerb Radikális Párt – dr. Vojislav Šešelj: 1,7%
Ökológiai Felkelés – Aleksandar Jovanović Ćuta: 1,7%
Szerbia Központ – SZÍV – Zdravko Ponoš: 1,7%
Vajdasági Magyarok Szövetsége – Pásztor Bálint: 1,5%
Elég volt – Saša Radulović: 1,2%
Szociáldemokrata Párt (SDS) – Boris Tadić: 0,9%
Szerb Esküttevők Pártja – Milica Đurđević Stamenkovski: 0,7%
Szerb Királyság Megújításáért Mozgalom (POKS) – mr. Vladimir Jelić: 0,7%
Szabad Polgárok Mozgalma – Pavle Grbović: 0,6%
Vajdasági Szociáldemokrata Liga (LSV) – Vojvođani – Bojan Kostreš: 0,4%
Szocialisták Mozgalma – Aleksandar Vulin: 0,4%
Egységes Szerbia: 0,3%
Néppárt – Vladimir Gajić: 0,3%
Mi – Hang a néptől – Branko Pavlović – Siniša Ljepojević: 0,3%
Szerbiai Szociáldemokrata Párt – Rasim Ljajić: 0,3%
PUPS: 0,2%
Igazság és Megbékélés Pártja – Usame Zukorlić: 0,2%
Sandžaki Demokratikus Akció – Sulejman Ugljanin: 0,1%
Szerb Mozgalom Dveri – mr. Ivan Kostić: 0,1%
Egyéb: 0,7%
Ami a demográfiai csoportokat illeti, a felmérés többek között a következőket mutatta:
A Szerb Haladó Párt különösen jól szerepel a 60 év feletti válaszadók körében – közülük 59% szavazna a kormánypártra, míg gyengébben teljesít a 18–29 évesek (33%) és a 30–44 évesek (38%) körében. A haladó párt jól áll az alacsonyabb (76%) és középfokú (46%) végzettségűek körében, míg gyengébben a magasabb iskolai végzettségűeknél (29%). Az uralkodó párt nagyobb támogatottságot élvez a nők körében (50%), mint a férfiaknál (43%).
Az egyetemisták és ellenzéki pártok, mozgalmak jobban szerepelnek a 18–29 és 30–44 éves korosztályokban, mint az idősebbeknél.
_________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

