A szerbiai választói névjegyzék nem tükrözi a valós helyzetet, és a hatalom által javasolt megoldás erre, amely hamarosan a köztársasági képviselőház elé kerül, nem fog ezen semmit sem változtatni – állítja a CRTA. A problémát egy példával is illusztrálta, amiről az egyik érintett fia számolt be a szervezetnek.

A 2022-es választások előtt az illető édesanyját, aki a Szerb Haladó Párt szimpatizánsa volt, megkeresték az aktivisták azzal, hogy szeretne-e segíteni az elnöknek, amire ő igent mondott. Abban a hitben, hogy egy tüntetésre viszik, beült egy buszba, de egy rendőrállomáson kötött ki, ahol elvették az utasok személyi igazolványait, és mindenkinek megváltoztatták a lakhelyét – egy ilyen manipulációhoz tehát belügyminisztériumi közreműködés kell.

Aleksandar Vučić ennek köszönhetően 10 éve saját kénye-kedve szerint alakítja a választói névjegyzéket – szögezi le a CRTA.

A csalás következményei az egészségügyi ellátásban mutatkoznak meg, amit az említett eset is mutat: az asszonynak Grockában kellett szavaznia, amit nem közöltek vele előre. Emiatt a Szendrőn élő nő nem mehetett ott orvoshoz, hanem Grockába kellett utaznia.

A választói névjegyzékkel történő visszaélés elleni egyetlen fegyver az lenne, ha egy napon tartanák meg a parlamenti és az összes helyhatósági választ, amire egyhamar valószínűleg nem fog sor kerülni – véli a CRTA.

Van-e remény a választói névjegyzék rendbetételére? A CRTA és az ellenzék újra tárgyalóasztalhoz ül

Fotó: N1

–––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––––

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!