A szerb kormány csütörtöki ülésén arról döntött, hogy munkacsoportot alakít a felsőoktatási intézmények munkájának elemzésére.
A bizottság feladata – a kabinet közleménye szerint – az lesz, hogy elemezze a beiratkozási politikát és annak megvalósulását az egyetemeken, egyetemi karokon és művészeti akadémiákon, az alap és mesterképzésen, az integrált akadémiai és a doktori képzéseken egyaránt, öt évre visszamenőleg.
A bizottság ugyanezen kategóriák szerint értékeli majd a tanulmányok időtartamát, a 2023/24-ben végzett hallgatók átlageredményét és más kérdéseket is.
A kormány ugyanezen az ülésen elemi csapássá nyilvánította a júliusi vranjéi tűzkárokat és más kérdésekben is hozott döntéseket.
Fotó: 021.rs
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

