A Novi Pazar-i alapfokú ügyészség csütörtökön azt kérte a rendőrségtől, hogy vizsgálja ki annak az esetnek a körülményeit, amikor július 29-én ismeretlen személyek hatoltak be a Novi Pazar-i Állami Egyetem (DUNP) épületébe, amelyet követően tüntetés robbant ki, a polgárok pedig összetűzésbe keveredtek a rendőrséggel.
Az ügyészség közleményében rámutatnak, hogy a rendőrségtől a DUNP épületében intézkedő biztonsági cég adatait, valamint az intézkedésük jogi megalapozottságára vonatkozó információkat.
Az ügyészség továbbá az épületben keletkezett károktól és az esettel kapcsolatos minden más körülményről is információkat vár.
Az ügyészség azt is megerősítette, hogy a Novi Pazar-i Állami Egyetemnél történt tüntetés során támadás érte a hivatalos személyeket, ami miatt tíz ember ellen tettek büntetőfeljelentést, akiket a rendőrök őrizetbe vettek, továbbá javaslatot tettek a vizsgálati fogságba való helyezésükről.
A rendőrség verőlegényekkel, erőszakot alkalmazva dobta ki az egyetemistákat (Videó)
„A rezsim verőemberei ráncigáltak és lökdöstek bennünket, kollégámnak megsérült a keze”
Brnabić az egyetemre behatoló fekete ruhás álarcos verőlegényekről: Ők az illetékes intézmények
Belügyminiszter: Nem utcai verőlegények, hanem törvényesen működő szervezetek
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

