Az Oktatásügyi Minisztérium kifizette a felsőoktatási intézményeknek azon pénzösszeg maradék részét, amely a tanügyi dolgozók február óta elmaradt fizetését fedezi.
Ezzel folytatódott a bérek kifizetése azokban a felsőoktatási intézményekben, amelyekben oktatás folyik, azaz megkezdték az elmaradt előadások pótlását és a vizsgák megszervezését.
„A béreket fedező összegek kifizetése megkezdődött azon felsőoktatási intézményekben, melyek június és július folyamán visszatértek az oktatáshoz és erről, valamint az oktatás szervezettségi szintéjről tájékoztatták a Minisztériumot” – írja az N1 a Minisztériumra hivatkozva.
Ugyanakkor, ahogy hangsúlyozzák, azok a felsőoktatási intézmények, amelyek április második felében és május folyamán kezdték meg az oktatást, megszervezték a vizsgaidőszakokat és tájékoztatták a Minisztériumot az oktatás szervezettségi szintjéről, ma (csütörtökön) megkapták az oktatói bérekre fennmaradó összeg első felét áprilisra, míg a második felét augusztus folyamán fizetik ki.
A Minisztérium továbbá közleményében kiemeli, hogy azoknak az intézményeknek, melyek már március végén és április elején megkezdték az oktatást és pótolták a vizsgaidőszakokat, már minden tanügyi dolgozói béreket fedező költséget megtérítettek.
„A Minisztérium örvend az összes felsőoktatási intézmény azon döntésének, hogy visszatérjenek a tanításhoz, azaz előadásokat és az oktatás más formáit megszervezzék, és így biztosítsák a tanulmányok minőségét és hatékonyságát, a fiatalok oktatáshoz való jogának megvalósítását, és felelősséget vállaljnak a hallgatók és az egész társadalom iránt.”
Ahogy a közleményből kiderül, a Minisztérium folytatja a kifizetéseket a Szerb Köztársaság állami költségvetéséből a hátralévő hónapokban is, a felsőoktatási intézményekben megszervezett oktatás szintjének függvényében.
Illusztráció (021.rs)
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

