Ahhoz, hogy megértsék utazásom indokait, vissza kell térnem az időben 34 évet. 1991 szeptemberében a stroke egyik enyhébb változatát éltem át. Óriási szerencsémre már akkor a kórházakban nem voltak meg a szükséges gyógyszerek, mert ha az „agyfurkász” főorvos által felállított diagnózis – belső fül bakteriális fertőzése – alapján kezeltek volna, akkor sikeresen kigyógyítottak volna az életből.
Nem tagadom, dr. Tóth Abonyi Jánosnak – ő ezt követően, családjával együtt Szegedre, majd Orosházára távozott a háborús őrület elől – köszönhetem a pontos diagnózist (hálás is vagyok érte). Most nem térek ki, hogy novemberre miként és miért kerültem a szegedi új klinikára, ott kezdték meg az utókezelésemet egy amerikai-belga kísérleti gyógyszerrel (mivel gyógyszert nem szabad népszerűsíteni, azért csak a becenevét – agyélesítő – hozom nyilvánosságra). Azt még hozzátették az orvosok, amíg élek, használnom kell a készítményt. Kezdetbe olcsó volt, pár tíz forint, de a sikeres kísérletek eredményeként törzskönyvezték és igencsak megnövekedett a kifizetésre kerülő összeg. Szerencsére a zágrábi Pliva is elkezdte gyártani, így vényre aprópénzért megvásárolhattam a kezdetben. Örömöm nem tartott sokáig, mert 1995-ben a tagköztársaságok szétszedték a „babaruhát”, majd olyan értelmű magyarázattal, hogy „ne gyógyítsanak minket usztasa gyógyszerrel”, ez eltűnt a honi kínálatból.
Azóta az orvosaink és a magyarországi gyógyszerészek hallgatólagos beleegyezésével, a receptre a napi egy helyett 3×1 kerül, így csak négyhavonta vagyok kénytelen Magyarországon beszerezni a számomra szükséges és nélkülözhetetlen két doboznyi készítményt. Eddig nem is volt gond, még a legnagyobb forgalom esetében is maximum 1-2 óta várakozással sikeresen teljesítettem a küldetést.
Július 30-án mindez egészen másként valósult meg. Délelőtt leellenőriztem a magyar rendőrség honlapján a határhelyzetet, ott ezt olvashattam, a Horgos-Röszke közúti határátkelőnél fél óra várakozás várható. Mint aki jól végezte dolgát, délután negyed négy körül elindultam autóval otthonról.
Az első meglepetés a sorba álláskor ért. A valamikori jugoszláv határátkelő épülete előtt mintegy 500 méterre volt a sor vége. Eldöntöttem, nem idegeskedek, hiszen sok ehhez hasonlót megéltem már. Türelmesen várakoztam, miközben egyre többen dudáltak, habár mindenki számára ismert volt, ez semmit nem segít. Este pontosan hat órakor a képen látható állapotot rögzítettem. Ezt követően végre leadhattam a személyi igazolványomat, eközben az ügyeletes vámos kislánynak viccesen megjegyeztem, hogy több mint három órát követően nem tehetek más, fordulatok vissza, mivel a gyógyszertár pontosan fél hétkor bezár. Biztos, hogy nem értette a viccet, mert nem tett semmi mást, csak valamit morgott.
Hat óra tíz perckor végre elhagytam a határátkelőt, és itt ért a következő meglepetés, ugyanis a szemközti sávban több mint három kilométeres volt a kocsisor, vagyis újabb, több órás várakozás várt volna rám. Nem tehettem mást, meg kellett kísérelnem a lehetetlen, el kellett jutnom – még időben – a mórahalmi gyógyszertárba. A törvényesen előírt sebességet (90 kilométer/óra), ha betartom, akkor zárt ajtókat fogok találni. Nagyon vigyáztam arra, nehogy sokkal túllépjem a sebességet (+ 5-10 km/óra), mert akkor, ha megállítanak (szerencsére ez nem következett be), talán ki tudom beszélni magamat.
Magam sem hittem, hogy sikerülhet, de 18:20-kor a központi körforgalom előtt leparkoltam, és futottam a gyógyszertár felé. Szerencsére szinte senki nem volt az utcán, így nem élvezhették a látványt, hogy egy magamkorabeli alak megnyújtott léptekkel siet valahova.
Ezüstkehely Mórahalom (Forrás: Kulcs Patikák)
Így történt, hogy este hétkor már az autópályán levő határátjárónál várakoztam. A magyarországi oldalon 13 sorban érkeztünk 45 perc várakozást követően a határra, pedig nem tettek semmi mást az ott szolgálatban levők, csak az útleveleket vagy a személyi igazolványokat ellenőrizték. Nem értettem, sőt még most sem értem, hogy a szerbiai oldalon ugyanezt – na meg még szúrópróba alapján még vámvizsgálatot is végeztek, hogyan tudták megoldani nyolc sorban és 15 perc alatt! Van-e valaki, aki megmagyarázhatja?
_______________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!
