A bosznia-hercegovinai fellebbviteli bíróság helybenhagyta a Milorad Dodik ellen februárban hozott elsőfokú ítéletet, így másodfokon is egy év börtönbüntetésre ítélték, illetve hat évre eltiltották közhivatal viselésétől. A boszniai Szerb Köztársaság elnöke nem fogadja el ezt a bírósági ítéletet, amit szerinte az EU kreált.

„Itt csak annyi történt, hogy az úgynevezett bosznia-hercegovinai bíróság muzulmán bírói és muzulmán vezetői összeültek, és megbeszélték, hogy vádat emelnek a szerb Milorad Dodik ellen. Ez egy támadás a boszniai Szerb Köztársaság ellen, ez nem ellenem szól” – mondta.

A boszniai törvények szerint az egy évnél nem hosszabb büntetések esetén az elítélt kérvényezheti, hogy a büntetés letöltése helyett az ítélet kihirdetésétől számított harminc napon belül pénzbüntetést fizessen, ami Dodik esetében körülbelül 18 ezer euró. Ha ezt az összeget nem fizeti be, 30 nap elmúltával sor kerülhet az ítélet végrehajtására.

Dodik ügyvédje bejelentette, hogy az alkotmánybíróság elé viszik az ügyet, és kérelmezik, hogy az ítélet végrehajtását annak döntéséig függesszék fel. „Ez lesz az utunk Strasbourgig, ahol az Emberi Jogok Európai Bíróságáig visszük az ügyet” – közölte Goran Bubić.

Dodik és a Szerb Köztársaság hivatalos közlönyéért felelős Miloš Lukić ellen azért indult eljárás, mert az ügyészség szerint nem tartották be, nem hajtották végre vagy akadályozták a nemzetközi közösség főképviselőjének, Christian Schmidtnak a döntéseit.

Fotó: AP/Radivoje Pavicic

Dodik kimenekítése lett volna a Boszniába küldött TEK-esek feladata?