Az éjszaka folyamán a szabadkai közkórházból ismeretlen személyek elvitték a számítástechnikai berendezések egy részét, több szolgálati telefont, valamint egy szerszámos dobozt is – mondta Saša Dželebdžić, a szabadkai közkórház igazgatója, aki hozzátette, az éjszakai műszak során a biztonsági szolgálat az épület bejárása közben észrevette, hogy feltörték az asztalosműhelyt, ahonnan eltűnt egy hegesztőgép és egy szerszámos doboz.
Betörtek továbbá a régi igazgatósági épületbe is, ahol a könyvelés és a személyzeti osztály irodái találhatók.
„A betörő vagy betörők felfeszítettek egy ablakot, és behatoltak a helyiségekbe. Odabent összesen tizennégy zárat törtek fel, anyagi kár keletkezett, és eltűnt a számítástechnikai felszerelés – egy laptop, két RAM-memória, két számítógép. Valaki kinyitotta a gépházat és kiszedte a RAM-memóriát, elvittek két diktafont, két vezeték nélküli egeret, egy számítógépet, két külső merevlemezt, egy USB-eszközt és több szolgálati telefont” – mondta Dželebdžić.
Az igazgató külön hangsúlyozta, hogy a külső adattárolókon a kórház működéséhez kapcsolódó adatbázisok voltak, beleértve a közbeszerzési dokumentációt is, és hogy ezeket az adatokat idővel „gyalog” fogják visszavinni a rendszerbe.
Mint mondta, a kórház feljelentést fog tenni ismeretlen tettes ellen.
Dželebdžić kiemelte azt is, hogy egy nappal korábban ugyanebben az időpontban egy ismeretlen személyt vettek észre, aki egy ablakon keresztül behatolt a transzfúziós osztályra, ezt követően értesítették a rendőrséget és az ügyészséget.
„Nem kételkedünk abban, hogy a rendőrség elvégzi a munkáját, hogy az elkövetőket megtalálják és igazságszolgáltatás elé állítják, és hogy a tőlünk ellopott dolgok visszakerülnek hozzánk” – mondta Dželebdžić, aki hangsúlyozta, hogy az ilyen események aggodalmat és biztonságérzet hiányát keltik a dolgozókban.
„Szavak sincsenek rá. Kinek jutna eszébe kárt okozni, meggyalázni egy kórházat, hátráltatni bennünket, és ellopni a felszerelést. Mindannyian, akik itt dolgozunk, nap mint nap az egészségünket is feláldozzuk azért, hogy segítsünk az embereken és családjaikon” – üzente az igazgató.
Egyelőre még nem ismert, mekkora pontosan az anyagi kár, amelyet a szabadkai közkórháznak okoztak.
________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
u.i.: Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

