A római Bambino Gesù gyermekkórház orvosai sikeresen eltávolítottak egy 800 grammos daganatot egy koraszülött csecsemő testéből, közvetlenül annak megszületése után, a terhesség 30. hetében.
A daganat, amelyet szakrokokcigeális teratómának nevezik, ritka – többnyire jóindulatú – kinövés, amely a gerinc alsó részén, a keresztcsont (farokcsont) tájékán fejlődik ki.
Ebben az esetben a daganat gyorsan növekedett, ami komoly szövődményeket okozhatott volna a magzat számára, ezért az orvosok úgy döntöttek, hogy két összetett műtéti beavatkozást végeznek – számolt be róla az Ansa hírügynökség.
A kórház közlése szerint az első beavatkozást – egy méhen belüli műtétet – a terhesség 28. hetében hajtották végre a San Pietro kórházban, a Bambino Gesù klinika orvoscsoportjának közreműködésével. A sebészek lézeres koagulációval lezárták azokat az ereket, amelyek a daganatot táplálták, hogy lelassítsák annak növekedését.
A második beavatkozásra közvetlenül a szülés – császármetszés útján – után került sor, amikor a baba mindössze 1,9 kilogramm volt. A mintegy 800 grammos daganatot egy háromórás műtét során sikeresen eltávolították, és egyúttal rekonstruálták a keresztcsonti régiót is.
Az orvosok szerint a csecsemő jó általános állapotban van, önállóan lélegzik, normálisan táplálkozik, és hamarosan hazabocsátják.
___________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

