A rezsimhű Informer bulvárlap arról számolt be a honlapján, hogy Goran Vesić, korábbi közlekedéssel megbízott miniszter egészségi állapota súlyos, és az orvosok az életéért küzdenek.
„Goran Vesić, az egykori építésügyi, közlekedési és infrastrukturális miniszter műtéten esett át. Az operáció után Ivana Bursać, a belgrádi felsőbíróság nyomozás előtti eljárásokért felelős bírája bement a kórházi szobájába, és az ügyészség szervezett bűnözés elleni osztályának javaslatára nyilatkozatot követelt tőle, hogy döntést hozhasson az előzetes letartóztatásáról” – írja az Informer, amelyhez egy állítólagos fotót is mellékeltek Vesićről a kórházi ágyon, oxigénmaszkkal az arcán.
„Ez a fotó az orvosok által készült, hogy dokumentálják, milyen állapotban volt Vesić a műtét után, valamint hogy milyen egészségi állapotban vették fel a nyilatkozatát” – olvasható a honlapon.
Nem ismert, milyen egészségi problémái vannak Vesićnek, mivel a kormánypárti médiumok szerint „akut hasi gondok” miatt került kórházba, ami valójában semmitmondó kifejezés.
A közösségi médiában megjelent, egyelőre meg nem erősített információk szerint Vesić egy magánklinikán tartózkodik, állítólag vakbélműtétet követően.
A szombati meghallgatás során, amelyen az Újvidék–Kelebia vasútvonal építése körüli korrupciós ügyekkel kapcsolatban 13 gyanúsítottat hallgattak ki, bejelentették, hogy Goran Vesićet nem hallgatták ki, mivel a szervezett bűnözés elleni ügyészséghez orvosi igazolást juttattak el az ex-miniszter állapotával kapcsolatban.
___________________________________________________________
Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!
A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:
- a felugró reklámok,
- az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
- a mellégépelések.
A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.
Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!
U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!

