„Nem zárom ki annak lehetőségét, hogy egyesek szeptemberben ismét megpróbálják blokkolni az oktatási intézményeket” – mondta Dejan Vuk Stanković. Az oktatási miniszter hozzátette, hogy az állam nem fog fizetni azoknak, akik „akadályozzák az oktatási folyamatot”.

„Ennek politikai és társadalmi ára sokkal magasabb lesz. Az Oktatási Minisztérium és a kormány egyértelmű lesz ebben a tekintetben. Aki dolgozik, annak nem kell félnie attól, hogy éhezni fog. Aki nem dolgozik, nem kap fizetést” – mondta a miniszter a Pink Televízió vendégeként.

A miniszter szerint a dékánoknak és rektoroknak azért kellene kiállniuk, hogy az oktatási intézmények az oktatással, ne pedig a politikával foglalkozzanak.

„A felsőoktatási intézmények célja nem a rendkívüli választásokért folytatott küzdelem, hanem az oktatás” – értékelte Stanković, aki elmondta azt is, hogy a minisztérium öt törvényt készített elő, amelyek hamarosan a parlament elé kerülnek, és hozzátette, hogy ezek a jogszabályok az oktatás minden szintjét érintik.

___________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!