Tomislav Momirović, Anita Dimovski, Nebojša Šurlan és a többi gyanúsított, akiket a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészségen hallgattak ki, tagadták bűnösségüket az Újvidék–Szabadka vasútvonal rekonstrukciójával kapcsolatos korrupciós ügyben.

Goran Vesićet, a a Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség közlése szerint, egyelőre nem hallgatták ki, mivel orvosi dokumentációt nyújtottak be, amely szerint kórházi kezelés alatt áll.

Az ügyész kérte az összes gyanúsított előzetes letartóztatását. A Szervezett Bűnözés Elleni Ügyészség közölte, hogy korrupciós bűncselekmények elkövetésének alapos gyanúja miatt az alábbi személyeket hallgatták ki:

  • Tomislav Momirović, aki 2020 októberétől 2022 októberéig volt miniszter az Építésügyi, Közlekedési és Infrastruktúráért Felelős Minisztériumban. Momirovićot hivatali helyzettel való visszaélés miatt hallgatták ki, közölte jogi képviselője, Dragan Palibrk. Az ügyvéd közölte, Momirovićot pénteken reggel 8 órakor tartóztatták le, az a hír pedig nem igaz, hogy a repülőtéren vették őrizetbe. Hozzátette, ügyfelének „nincs mi elől menekülnie, mivel miniszteri munkáját becsülettel és tisztességgel végezte”.
  • Anita Dimoski, aki 2020 novemberétől volt megbízott miniszterhelyettes ugyanebben a minisztériumban, valamint a Vasúti Közlekedési Osztály vezetője, és a minisztérium felelős személye-mentora volt a szerb–magyar vasúti projekt megvalósításának és nyomon követésének felügyeletére a Belgrád-központ–Ópázova (Stara Pazova) és az Újvidék–Szabadka–államhatár (Kelebia) szakaszokon.
  • Nebojša Šurlan, aki 2020 májusától 2024 márciusáig volt megbízott vezérigazgatója a „Szerbiai Vasúti Infrastruktúra” (Infrastruktura železnice Srbije) részvénytársaságnak.
  • Slobodanka Katanić, aki beruházási menedzserként dolgozott a „Szerbiai Vasúti Infrastruktúra” részvénytársaságnál, valamint a Belgrád–Budapest vasúti kapcsolat korszerűsítésének és felújításának projektmenedzsere volt.
  • Nikola Trivić, a belgrádi Starting Kft. felelős személye.
  • Siniša Jokić, az újvidéki Kulturális Örökségvédelmi Intézet nemrégiben leváltott igazgatója.
  • Veljko Novaković, az intézet közbeszerzési ügyintézője.
  • Nenad Ignjatović, a beškai Deko tim Kft. felelős személye és tulajdonosa.
  • Ivana Popović, a Prima Idea Kft. felelős személye (később vették őrizetbe).
  • Aleksandar Cvjetković, a Menadžer Ifjúsági Szövetkezet igazgatója és felelős személye.
  • Dragan Popović, a DP Metal prom 2020 Kft. felelős személye.
  • Zoran Mijajlović, a Pro+Service Centre Kft. és a Bambino shoes Kft. alapítója és felelős személye.

Minden gyanúsított tagadta bűnösségét, és élt törvényes jogával, hogy hallgatással védekezzen, kivéve Veljko Novakovićot, aki vallomást tett.

A szervezett bűnözés elleni ügyész indítványozta a Belgrádi Felsőbíróság előkészítő bírájánál (a szervezett bűnözéssel foglalkozó külön részlegen), hogy rendeljenek el előzetes letartóztatást Goran Rosić ellen – ő a Teco Kft. felelős személye, aki ténylegesen irányítja a Zevas Kft., a Pro+Service Centre Kft. és a Bambino shoes Kft. cégeket – továbbá nemzetközi körözést is kértek ellene.

Az ügyész elrendelte a nyomozás megindítását minden gyanúsított ellen, és indítványozta előzetes letartóztatásukat a Belgrádi Felsőbíróság szervezett bűnözési részlegénél.

___________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!