Felhívjuk a felhasználók figyelmét, hogy akik szeretnék, augusztus 1. és 6. között saját maguk jelenthetik be a mérőóra állását az ED Srbije alkalmazásban Androidos vagy iOS-es telefonjukon – írta közleményében a Szerbiai Villamosenergia-elosztó Vállalat (EDS). Fontos, hogy a polgárok nem kötelesek az applikációt használni, más módon is elküldhetik az állást.

Több mint 400.000 felhasználó már telepítette az alkalmazást a telefonjára, és a jelenlegi, valamint a jövőbeli felhasználók számára egy továbbfejlesztett verzió érhető el, amelyben több mérőóra adatai is elmenthetők – áll a közleményben, amelyben kiemelték, az alkalmazás elérhető a Google Play, App Store és a Huawei AppGalery áruházban is.

Az alkalmazás telepítése után a kezdőképernyőn világoskék ikonként megjelenő „mérőállás bejelentése” (prijava stanja brojila) lehetőséget kell kiválasztani, majd a felugró ablakban a „mérési helyeim” (moja merna mesta) mezőt, azután ki kell választani a községet, kitölteni az alapadatokat, és elküldeni a mérőóra állását mutató képeket.

A Szerbiai Villamosenergia-elosztó Vállalat közölte, ha valaki nem biztos abban, hogy mindent helyesen csinált, azt egyetlen kattintással ellenőrizheti: csak ki kell választani a „Sikerült-e beküldeni a bejelentést?” (Da li sam uspešno poslao prijavu?) mezőt, és be kell írni a mérési hely számát. Így a felhasználó megkapja az információt arról, mikor és milyen adatokat küldött el a mérőállásról.

A Szerbiai Villamosenergia-elosztó Vállalat elmagyarázza, hogy ahhoz, hogy a mérőállás, amelyet az alkalmazáson keresztül küldenek, elfogadásra kerüljön, azt javasolják a felhasználóknak, hogy ellenőrizzék, valóban annak a mérőórának az állását fényképezik-e le, amelyre a bejelentést küldik, valamint hogy az egész mérőórát lefotózzák.

„Lehetőség van több mérőóra állásának bejelentésére egyetlen telefonról is, például lakás, nyaraló, vagy olyan ház esetén is, ahol a szülők laknak – csak hozzá kell adni egy újat a „mérési helyeim” fülön, és a következő bejelentésnél már nem szükséges előkeresni a mérési hely kódját a villanyszámláról” – áll a közleményben.

A mérési hely törlése is egyszerű, csupán az „kijelentkezés” (odjava) gombra kell kattintani.

Hozzáteszik, hogy a mérőállás önálló bejelentése csak egy lehetőség a felhasználók számára, nem kötelező.

A Szerbiai Villamosenergia-elosztó Vállalat azt üzeni, hogy mindenki, aki még nem küldött be mérőállást, vagy úgy gondolja, hogy ez nehéz, elolvashatja a részletes útmutatót az alkalmazásban és a honlapon.

A mérőállás bejelenthető az Szerbiai Villamosenergia-elosztó Vállalat oldalán is, azok számára, akik jobban kedvelik a nagyobb képernyőt, és ugyanitt megtalálhatók az e-mailes beküldéshez szükséges elérhetőségek is – áll a közleményben.

Akik a régebbi technológiákat részesítik előnyben, azok is bejelenthetik a mérőállást:

  • – az újonnan létrehozott ingyenes ügyfélszolgálati központon keresztül a 0800 360 300 telefonszámon, amely egész Szerbia területéről hívható, vagy
  • személyesen is leadható a Szerbiai Villamosenergia-elosztó Vállalat ügyfélszolgálati irodáiban.

Azon felhasználók számára, akiknél okos mérőóra van felszerelve, az állást havonta egyszer a Szerbiai Villamosenergia-elosztó Vállalat olvassa le távolról.

___________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!