A közlekedési rendőrök augusztus 4. és 10. között fokozott közúti ellenőrzési akciót indítanak, hogy elfogják és megbüntessék azokat a sofőröket, akik nem tartják be a sebességkorlátozásokat.

Az akciót 34 európai országban egyidejűleg hajtják végre a ROADPOL (Európai Közlekedésrendészeti Hálózat) tagállamaiban.

A közlekedési rendőrség közleménye szerint a munkatársaik hétfőtől vasárnapig az összes rendelkezésre álló sebességmérő eszközt bevetik, az autópályákon pedig a járművek átlagsebességét is mérik.

A belügyminisztérium felhívja a figyelmet arra, hogy a nem az útviszonyoknak megfelelő sebesség továbbra is a közlekedésbiztonság egyik legnagyobb problémája, ugyanis a halálos kimenetelű közlekedési balesetek csaknem felét a gyorshajtás okozza.

Annak érdekében, hogy a nyári turisztikai szezon folytatásában is megőrizhető legyen a minél kedvezőbb közlekedésbiztonsági helyzet, a belügyi tárca arra kéri a járművezetőket, hogy tartsák be az előírt sebességhatárokat, és a forgalmi viszonyoknak megfelelő sebességgel haladjanak, mivel az összes jelentősebb útvonalon fokozott forgalom várható.

Az áprilisban végrehajtott nemzetközi akció során hét nap alatt mintegy 27 ezer gyorshajtót büntettek meg. Az esetek közül 5500 gyalogos-átkelőhelyek közelében történt, ahol a fokozott ellenőrzés célja a gyalogosok védelme volt.

___________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!