Miután a belgrádi Felsőbíróság harminc napos előzetes letartóztatást rendelt el Tomislav Momirovićtyal szemben, a Bravo Polgári Mozgalom közölte, hogy csomagot állított össze és küldött az egykori közlekedéssel, majd gazdasági ügyekkel megbízott miniszternek.

Milan Pogačar, aki a mozgalom képviselőjeként tagja az újvidéki városi képviselő-testületben, a közösségi médiában azt írta, hogy a csomagban tojásokat, párizsit – olyat, amilyet Momirović Aleksandar Vučić szerb elnökkel együtt eszegetett – és egy szappant tartalmaz.

„Különleges, kizárólag neki szánt ajándék is van a csomagban: Aleksandar Vučić kiadatlan könyvének első példánya, amelynek a címe: Hogyan győztem le a színes forradalmat. Mivel hosszú időt fogsz ott tölteni, szükséged lesz irodalomra” – tette hozzá Pogačar.

Elmondása szerint Vučić „elengedte Momirović kezét”, így megvan az esélye annak, hogy a volt miniszter évtizedeket tölt majd börtönben.

Momirović korábban arról híresült el, hogy egyik tv-s vendégszereplése során azt találta mondani, hogy „egy huszonkét dináros adag egész nap jóllakottan tartja az embert”.

„Engedjék meg… A tojás 11 dinárba kerül. Figyeljenek, egy 22 dináros adag, két tojás… hát azt gondolom, ez egy akkora adag, ami egész nap jóllakottan tartja az embert. A puding is 11 dinárba kerül…” – mondta a miniszter, amikor a műsorvezető közbeszólt, majd Momirović így folytatta:

„Nem akarom azt állítani, hogy az emberek napi két tojáson élnek, de, gondolom, tápérték tekintetében, minőség tekintetében ez valóban egy tökéletes adag” – szögezte le 2024 szeptemberében Tomislav Momirović.

A belgrádi felsőbíróság 30 napos előzetes letartóztatást rendelt el 13 gyanúsított ellen az állítólagos korrupcióval kapcsolatban, amely az újvidéki vasútállomás rekonstrukciójához, valamint az Újvidék – államhatár (Kelebia) vasútvonal felújításához és korszerűsítéséhez köthető. A gyanúsítottak között van Tomislav Momirović és Goran Vesić volt miniszter is – erősítette meg ma a bíróság a Beta hírügynökségnek.

A bíróság hozzátette, hogy a letartóztatásról szóló döntés nem jogerős, és a gyanúsítottak ügyvédei három napon belül fellebbezhetnek ellene.

A Köztársasági Különleges Ügyészség korábban közölte, hogy a letartóztatottak azzal gyanúsíthatók, hogy 115,56 milliónyi amerikai dollár kárt okoztak Szerbia költségvetésének. Ez az összeg a költségvetés által vállalt pénzügyi kötelezettségek és a kereskedelmi szerződés szerinti ár közötti különbséget jelenti.

Momirović tavaly novemberben, miután leszakadt az újvidéki vasútállomás előtetője, lemondott a bel- és külkereskedelmi miniszteri posztjáról. Előtte, 2020 és 2022 között az építésügyi, közlekedési és infrastrukturális minisztériumot vezette.

___________________________________________________________

Itt az év ajánlata: te nyugodtabb, mi még jobbak leszünk!

A visszajelzések alapján három dolog idegesít a honlapon:

  • a felugró reklámok,
  • az, hogy nem tudod végigolvasni az előfizetőknek járó cikket,
  • a mellégépelések.

A mi problémánk pedig az, hogy nem tudunk még több saját anyagot előállítani, mert a mintegy húsz önkormányzat nulla dinárt hagyott jóvá a beadványainkra, és a Magyar Nemzeti Tanács – a pártházból érkező, mondvacsinált okokra hivatkozva – évek óta nem javasolja támogatásra a pályázatainkat.

Segítsünk egymáson! Napi húsz dinárért (0,17 euró) legyél a Szabad Magyar Szó előfizetője, így megszabadulsz a felugró reklámoktól, elolvashatod a Plusz rovatban megjelenő cikkeket, és nem mellékesen ezzel is hozzájárulsz, hogy továbbra is a Szabad Magyar Szó legyen a legolvasottabb vajdasági magyar honlap és még több helyi témáról számoljunk be!

U. i. Ha kétszáznál több előfizetőnk lesz, bizisten, még egy olvasószerkesztő alkalmazását is megfontoljuk!